Sajtfaló Márnák a fővárosi Dunából

Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy az elmúlt pár évben több száz márnát tarthattam a kezemben az etetőkosaras, csontis horgászatnak köszönhetően. Szerintem ez a legeredményesebb módszer, ha a kifogott márnák számát tartjuk szem előtt. Azonban 4-5 évnyi etetőkosaras peca után be kellett lássam nem ez a legjobb módszer ahhoz, hogy nagyméretű márnákat fogjak. Már pedig én, szerettem volna, és még a jövőben is szeretnék öreg, tapasztalt, súlyos márnákat egy fotó erejéig a partra terelni.

Budapest az elmúlt 5 évben igaz turista paradicsommá vált. Ugrásszerűen megnövekedett az ide látogató turisták száma, akik a főbb nevezetességek megtekintése, és a bevásárlások mellett, szívesen séta hajókáznak is a Dunán. Komoly üzletággá nőtte ki magát a turisták hajóztatása. Egy nyári napon az esti órákban 5 percenként indulnak az emberekkel tömött hajók, amelyeken magyar ételeket szolgálnak fel, amik sokszor nem ízlenek a nem a mi konyhánkhoz szokott külföldieknek. így sok étel megmarad, amit általában az esti órákban egyszerűen beleöntenek a Dunába. Ezt több alkalommal láttam, de sikerült is fognom salátaleveleket, krumpli héjat, szalvétákat stb... Meggyőződésem, hogy a nagy márnák az idő előrehaladtával óvatossá válnak, és elkerülik a partszéli veszélyes zónákat.

Öreg korukat a parttól minimum 60-80 méteres távolságban élik le, és csak nagyon ritkán mozdulnak ki onnan, de azt gondolom, ha valamiért, akkor a hajókról nap, mint nap bekerülő ingyen táplálékért érdemes kijönniük. Ezen az elven elindulva kezdtem el horgászni a hajók között idestova már 3 éve. Először még etetőkosárral és csontival próbálkoztam, de a sok keszegféle, leginkább a paducok, gyorsan megtalálták a csalim, még a márnák előtt. Ráadásul a nagyméretű kövekből kialakított partvédelem, az ezeken megakadt fák rongyok, és az idők folyamán beszakadt drótkötelek hada sok beszakadást eredményeztek. Így ki kellett találnom valami megoldást, ami költséghatékonyabb, és eredményesebb is ezeken a rendkívül akadós részeken. Először is erősítenem kellett a szerelékemen, hiszen a megakasztott márnákat egyből el kellett emelnem a fenékről, máskülönben keresztet vethettem rájuk. Mivel a halaknak sem akartam rosszat azzal, hogy horgokkal a szájukban úszkáljanak, és 1 foto erejéig én is szerettem volna a parton látni őket ezért, előkének és főzsinórnak is legalább 0,23-as fonottat használtam. Vastaghúsú bojlis horgokat 6-ostól 1-es méretig, valamint nehezékként pedig a folyó sodrásához mérten éppen a megfelelő súlyú ólmot 80 és 200 gramm között. Ehhez az erős végszerelékhez egy megbízható felszerelés kellett, ezért a Manta Evo X 390 centiméteres XH  botját választottam egy Shimano Ultegra 5500-as orsóval.

A nagy igénybevétel miatt érdemes magas minőségű anyagból készült botot választani

Csalinak kemény sajtokat vittem magammal, amiket hajszálelőkés végszereléken kínáltam fel. Ezek után szinte teljesen sikerült kizárnom a keszegféléket, csupán egy darab dévért fogtam. Ráadásul a sajt méretét növelve valamelyest még a márnák nagyságát is tudtam szelektálni. Ezzel a mágikus csalival, az idők folyamán rengeteg halat fogtak már a vén folyón. Amikor még működtek a kifolyók, amelyekből tisztítatlanul folyt bele a Dunába a szennyvíz két favorit csali volt a márna horgászatban, a harmatgiliszta és a sajt. A kifolyók megszűnésével, és a turistaforgalom erősödésével azonban abszolút ez utóbbi lett az első számú csali a fővárosban.

Hajszálelőkés végszereléken, viszonylag nagy téglatest alakú kemény sajtokkal csaliztam

Álomszép halak élnek a belvárosi Dunában

Sokan már célzottan harcsára is horgásznak vele, annyira rászokott ez a halfajtánk is a kulináris hulladék fogyasztására. Mindig meghallgatom a horgászokat, és utána leszűröm a beszélgetésekből a számomra hasznos információkat. Több év alatt sok olyan pecással elegyedtem szóba, akik sajttal horgásztak márnára. Mindegyikük meg volt győződve róla, hogy az általuk használt a legjobb. Nem egyszer hallottam ezt, és hasonló tartalmú mondatokat: „Mindig többet fogok vele, mint a többi horgász”, „Amíg erre öt kapás van addig bármelyik másikra, maximum egy.” stb.. Érdekes, hogy amikor rákérdeztem a márkára, egyszer sem hallottam ugyanazt a fajtát. Nyílván valóan mindenkié nem lehet a legfogósabb. Az ok, hogy mindannyian másban hisznek véleményem szerint egyszerű: A márna a legtöbb esetben csapatban járó hal. A horgászok pedig szívesen variálnak a csalikkal, sajtokkal. A beérkező márna csapattal egy időben kipróbált sajt gyorsan kedvencé válhat, hiszen előtte nem volt semmi, utána pedig sorozatban. Tényleg úgy tűnhet, mintha az éppen horgon lévő tehetne a hirtelen megugrott kapások számáról. A kedvencet ráadásul többet erőlteti a horgász, sokszor visszatér hozzá. Ezáltal több időt is van a horgon így általában az is adja majd a legtöbb halat. Sokszor magunk teszünk fogóssá egy csalit és nem a halak, mert hiszünk benne. Én se vagyok ezzel másként nekem is megvannak a favorit csalijaim, de több fajtát próbáltam már, és mindegyikkel sikerült halat fognom, így azt gondolom, ha egy márna a fenéken találkozik egy sajttal, akkor azt nem fogja ott hagyni. Azonban ha frisset használunk, növelhetjük a kapások számát, azzal, hogy könnyebben mossa ki a víz belőle az aromákat, így a halak is könnyebben rátalálnak, de ami ennél is fontosabb, hogy jókor jó helyen horgásszunk vele a megfelelő technikával. Kiválasztottam a helyszíneket, amelyeket, már csak jól kellett meghorgásszak. A technika, amit kitaláltam, és horgászatról horgászatra fejlesztettem a következő volt: A Duna sodrásának megfelelően mindig akkora ólmot választottam, amit még vitt a zsinórba belekapaszkodó víz, viszont ha az ólom nekiütközött egy kőnek, akkor nekitámaszkodva megállt. Azért volt fontos, hogy ezeken a helyeken megálljon az ólom, mert a márnák napi útvonalaik bejárása közepette a sodrást megtörő nagyobb kövek mögött néha megpihennek, elidőznek egy kicsit, aztán folytatják útjukat tovább.

 A sóder és a kövek hamar lekoptatják az ólóm felületéről a védőfestéket

Több fajta sajttal is próbálkoztam, mindegyik ízlett a márnáknak.

Körülbelül 80-90 centis előkére kötöttem a sajtot, amit a horoggal együtt a követ megkerülvén pontosan a márna elé sodort a víz. Maximum egy két percet vártam egy helyen, ha nem volt kapás kipöccintettem az ólmot a bot hirtelen felemelésével, amely folytatta tovább az útját a következő kőig. Egyenesen dobáltam méterenként egyre beljebb és beljebb így legyezőszerűen le tudtam tapogatni az előttem elterülő egész vízterületet, és az összes követ. A parttól befelé nagyjából 20 méteres távolságig partvédő kövezés van, aminek a belső széléhez rakja ki a Duna a hordalékot, táplálékot ezért ezt a részt előszeretettel járják a márnák.

Minden egyes legörgetés végpontjaként az ólmom erre a részre érkezett, és a legtöbb halat is itt sikerült zsákmányolnom. Ezt a módszert bárhol lehet alkalmazni folyóvízen. Sajnos az elakadások száma nem kevés, de óriási fegyver, hogy a kis csalinkkal nem várunk a halra, hogy megtalálja, hanem mi keressük meg őt és egyszerűen az orra elé görgetjük. Tulajdonképpen megetetjük vele. Míg az etetőkosaras horgászataim során, nyáron 1 kg körüli az átlagsúlya a kifogott márnáimnak, addig ősszel a 2 kg-ot is eléri, de még a legjobb időszakban is rettentően nehéz vele 3,5 kg-nál nagyobbat fogni. Ezzel szemben a görgetős módszerrel, sajt csalival szinte minden horgászatom alatt fogtam 3,5 kg feletti márnát, a legnagyobb pedig meghaladta a 4,5 kg-ot. Próbálják ki Önök is, nem fognak benne csalódni, sok kitartást, és szép nagy márnákat kívánok hozzá.

Írta: Jankovich Krisztián

Közzétette: Palócz Richárd