Harcsa kuttyogtatás akácvirágzáskor

Amikor virágzik az akác, indul a harcsaszezon, szól a mondás. Hallottam már én is, gondolom önök is, ti is, százszor, ezerszer az öreg sporiktól, és jól tudjuk, hogy a népi hagyományokban mindig van igazság. Májusban, amikor elérik a vizeink a 14-16 fokos hőmérsékletet, ami körülbelül az akác virágzásával esik egy időbe, érdemes elővenni a kuttyogatófákat és csorogni párat folyóinkon pl: a Dunán, Tiszán vagy ütni egy kicsit tavainkon, ahol engedélyezett ez a gyönyörű ősi halfogó módszer.

 

Az előző Feedermania részben a Moby Dick horgásztavon forgattam, ahol beszélgettem a Tó egyik új tulajdonosával Deák Imrével a későbbi terveikről, amik között szerepelt harcsafogó verseny szervezése is. Kaptam az alkalmon és rákérdeztem, hogy csak a versenyeken vagy egyébként is megengedik a harcsázást a tavakon. Nem, hogy megengedik, hanem egy különálló harcsás tavat is létre fognak hozni 20 kg feletti halakkal. Pár nap elteltével már kint is voltam a horgászközpontban a legnagyobb 12 hektáros, úgynevezett fekete tó partján. Ez a legkésőbb létrehozott tó tehát, minden valószínűség szerint a többibe nagyobb harcsák is élhetnek, de én mindenképpen itt akartam kezdeni, mert mindig jobban esik nagyobb vízből halat fognom. Csónakba szálltam és magammal vittem két pergető botot, meg műcsalikat. Először egy Gamakatsu Akilas 2,1 m 10-45 grammos bottal kezdtem a horgászatott 16-os Daiwa Tournamnt fonott zsinórral. Nem kifejezetten harcsázó felszerelés, de a süllő állományra is kiváncsi voltam, és kis gumihallal kezdtem a dobálást. 2 órája dobálhattam, amikor is becsobbanás után süllyedés közben egy 10 kilo forma harcsa elkapta a gumihalam.

 

Első alkalommal pergetve fogott legnagyobb harcsám.

 

Visszaengedés után azonnal csalit cseréltem, egy vízközt jól vezethető vertikális woblerre, amit el eldobálva néha belepöcögtetve vezettem. A váltás bevált, pár dobás után, nagy rávágást éreztem a boton. Bevágás után megkezdődött egy erőt és felszerelést próbára tevő harc. Húzott egyszer jobbra, egyszer balra a hal, én meg őt vissza, de fél óra elteltével felemelni a fenékről még mindig nem tudtam. Imádkoztam, hogy bírja a zsinór, és reménykedtem, hogy jól akadt. Végre tudtam emelni rajta és szépen fújta is ki a buborékot magából, de hatalmas ereje volt még mindig. Egyszer csak feljött, ahogy megláttam a hatalmas testet és az öreg megviselt fejét a szívem olyan hevesen kezdett verni, mint még talán soha. Ezután többször feljött, és visszatört mire végre teljesen elfáradt. A csónaktól viszonylag messze sikerült felemelnem, ezért húztam magam felé a víz tetején, bal kézbe fogtam a botot, jobb kezemmel pedig nyúltam érte, de abban a pillanatban mintha villám csapott volna belém, olyan hírtelen és keservesen ért, hogy elszakadt a fonott zsinór. Addig bírta 46 perc után megadta magát, pont akkor, amikor már megnyugodtam, már legyőztem és elhittem, hogy az enyém lesz és csinálunk egy pár közös képet. Kész vége elpattant a zsinór, a nagy test pedig tehetetlenül süllyedt alá a fáradtságtól, hiába nyúltam utána, még legalább egy méterre volt tőlem. Keserű vigasz, hogy a fejkamera rögzített mindent. Nagyon csalódott voltam, botot is cseréltem azonnal.

 

Az óriási terhelést jól bírták a botok.

 

A Manta Verticat igazi harcsázó bot, amelyen a 4,8-as áttételű Shimano Stradic FK pergető orsóm volt 26-os fonott zsinórral feltöltve. Nem is okozott gondot a nagyjából 10 dobással később megakasztott 23 kg-os harcsa, amely fotózás után visszakerült a tóba. Ezek után a következő 3 pergetés alkalmával mindig sikerült 1 harcsát fognunk Zoli barátommal, aki közben csatlakozott hozzám. A vízhőfok és a harcsák intenzív mozgása is adott volt hozzá, ezért úgy döntöttem, hogy eljött a kuttyogatás ideje. Zolival egy hétköznapon munka után délután 3 óra körül értünk ki a partra. Gyorsan bepakoltunk a csónakba, mindketten úszós szerelékkel vágtunk neki a horgászatnak. Először egy nagyfejű fával kezdtem el ütni, igaz a 3,5-5,5 méteres vízmélység nem indokolta volna, de az én tapasztalatom a horgászirodalommal ellentétben, mást mutat. Kisebb vízmélységnél is nagyon szépen rámozdulnak a harcsák ennek a fának a mélyebb öblösebb hangjára. A 10/0-s horgomat mindvégig berki gilisztával és nadállyal tűztem felesbe. Pár darab kisebb 10 kg alatti hari megfogása után sikerült egy 18-20 kg körülit egy fotózás erejéig csónakba terelnem. Pár órája már ütöttem a vizet, amikor is bevágás után úgy maradt a kezembe a bot, a 46-os powerpro fonott zsinór ellenére, még a fékem is megszólalt. Egyből éreztem az elemi erőt és tudtam, hogy ez az a hal, amit igazán vártam. Karikába hajlott a 2 méteres 220 grammos botom, még a tótulaj is felhívta fárasztás közbe mellettem a csónakba Zolit, hogy látja a partról, szép hallal küzdök. Azonban a jól összeállított felszerelés nem adott sok esélyt a halnak, 10-15 perc alatt teljesen felőrölte az erejét. Felhúztam egy kesztyűt, hogy magam tudjam behúzni a csónakba ezt a szépséges harcsát. Szeretem én magam beemelni az általam becsapott és, kifárasztott halat, valahogy nekem így teljes a kép, így nagyobb az élmény számomra.

 

A 45 kilogrammos példány.

 

Közben gondolataim a nagyfejű kutyogató körül jártak, amelynek alapjait egyik rokonomtól Domonkos Gyuribácsitól kaptam, aki a már az örök horgászmezőkön kergeti a halakat. Testvérem István készítette el nekem, tökéletesítette a kezemhez. Közben kiértünk a szépséges harcsával a partra. Pár fotó elkészítése után jöhetett a mérlegelés. Igen ám, de a 45 kg-os mérlegem kiakadt, mint később kiderült pont nem tudta megmérni. A tó saját mérlege szerint kicsit nagyobb, mint 45 kg-os volt a halam, amely ezek után természetesen visszanyerte szabadságát. Gyorsan újra vízre szálltunk, mert ha eszik a harcsa, akkor horgászni kell. Szerettem volna, ha Zoli is fog végre egy nagyobbat, mert eddig csak nekem volt szerencsém. Egy darabig nem volt kapásunk, gondoltam lehet megszokták a nagyobb mélyebb hangot, úgyhogy, több domború fejű fa kipróbálása után, egy közepes méretű, lapos fejű hozta meg újra a sikert. Mintha az égiek meghallották volna kérésemet, mert Zoli percei következtek. Előbb kisebbek harcsák jöttek, de aztán neki is megérkezett a nagy, egy 36 kg-os személyében. Lefotóztuk és visszaengedtük a vízbe. Közben lassan besötétedett, de mi szívesen maradtunk, pedig mindkettőnk korán kelt másnap. A sötétség leple alatt is jöttek mentek a halak egy 29 kg-os harcsa volt a legnagyobb, amit nekem sikerült megfogni. 22 óra körül elhatároztuk, hogy pakolunk és megyünk, ez már így is egy csodás nap volt.

 

A tekergőző nadálycsokor az egyik legjobb harcsacsali.

 

Miután a Facebookra felraktam a fényképeket a halakról, többen is írtak nekem, hogy szeretnék, hogy csináljak egy filmet ebből a horgászatomból is. Szerencsére fejkamerákkal rögzítettük a történteket, ezért úgy döntöttem, hogy megcsinálom. Pár nap múlva már ott is voltam a fekete tó partján a stábbal. Kicsit beszéltem, a szerelékekről, fogtam csalihalat, azután délután 4 óra körül már a vízen is voltunk.

 

A végszerelékem, és alkotóelemei.

 

Úszóim, nadályhoz, és kishalhoz.

 

Végig ütöttem az egész napot, cserélgettem a fákat, próbáltam úszóval, ólommal, kishallal, nadállyal. Mindent megtettem a sikerért, de csak 5 db kisharcsát sikerült fognom nappal. A radaron láttam, hogy felkeltette a harcsák figyelmét a pukkanó hang, többször odajöttek, körülnéztek, de nem akarták megenni a csalim, egyszerűen nem voltak éhesek. Elköszöntem a nézőktől, de úgy döntöttem nem hagyom annyiba, maradok még. Sötétedés után rámentem az egészen kicsi 2,5 méter körüli vizekre is itt sikerült megakasztanom egy 20 kg körüli halat, de sajnos lemaradt. Ezután kicsit arrébb sodródva a tó sarkába, egy nagyobb domború fejű fát kézbe véve ütöttem a vizet. Egyszer csak a radaron megjelent egy nagy harcsa, mely mérgesen feltűnt a képernyőn egyszer jobbra, egyszer balra tőlünk. Kereste a hang forrását. Már legalább 5 perce ezt csinálta a kb másfél méterre a csónak alá lelógatott nadálycsokorral egy magasságban. Mondtam az operatőrnek, hogy nem hiszem el, hogy nem eszi meg, közben mozgattam neki fel le, hogy jobban észrevegye. Miután befejeztem a mondatot, kettőt, ha ütöttem, amikor is hirtelen kirántotta a kezemből a zsinórt. Bevágtam és egyből tudtam, hogy jó hal lesz, mert a 400 grammos bivaly erős Manta Evo Catfish úgy maradt a kezemben. Nagyon erős hallal volt dolgom vagy 20-szor megforgatta a csónakot, nehezen adta meg magát, de végül kénytelen volt, mert az erős szerelék és én együttesen felőröltük az erejét. Behúztam a csónakba. Rendesen felbosszantottam, olyan mélyre szívta a horgot, hogy könyékig kellett belenyúlnom a szájába, hogy ki tudjam akasztani. Mérlegelés és fotózás után természetesen mehetett is vissza éltető elemébe, a vízbe, ez a csodaszép 35 kg-os hal.

 

Az éjszaka ajándéka.

 

Az utolsó kifogott harcsám 35 kilogrammos volt.

 

Esélyt sem adva 12 perc alatt felőrölte a 35 kg-os Harcsa erejét.​

 

Ez volt az én harcsa horgászatom a Moby Dick Fekete taván. Nagy élmény volt, de azért remélem, hogy összefutok még egyszer a fotózástól megmenekült óriással.

 

Írta: Jankovich Krisztián

Közzétette: Palócz Richárd