Méltán lett Vadkan-tó a neve a Cserhát hegység lábainál elterülő 19 hektáros horgásztónak, amely egy vadaspark területén fekszik. Itt a mai napig mesélik a vaddisznókról szóló hihetetlen történeteket a helyi horgászok. Amíg nem volt körbe kerítve a tó, addig minden éjszaka a vaddisznók látogatták a partjait, az ott horgászók által széthagyott élelem reményében. Nehéz és veszélyes volt az ottani horgászat, mégis sokan vállalták a kockázatot, a tóban élő szép, és erős halak miatt. Volt olyan, akinek teljesen megrongálták az autóját, még a lökhárítóját is letépték a kocsiból kiáramló étel illata miatt. Mostanra azonban már nem kell tartanunk tőlük, hiszen egy magas és erős drótkerítés, és több kapu is gondoskodik arról, hogy ne tudjanak a tóhoz jutni a nem mindig barátságos állatok. A tógazda kérése, és a józanész is azt diktálja, hogy a kapukat zárjuk magunk után. Első alkalommal nem ide terveztem a horgászatot, hanem a Maconkai víztározóra, de odaérkezésemkor szembesülnöm kellett vele, hogy éppen egy bojlis verseny zajlott, ezért új helyszín után kellett néznem. Így, egy kis gondolkozás és internetezés után a Vadkan-tóra esett a választásom. Odaérkezésemkor egy festői környezetben elterülő gyönyörű tó látványa fogadott. A halőrrel való rövid egyeztetés után kezdődhetett is a peca. Úgy sejtettem, hogy a halak nagyobb részét a parttól viszonylag távolabb kell keresnem, ezért elővettem a Serie Walter World Champion II 420 távdobó feeder botjaimat és felszereltem őket 60 grammos preston flat method kosarakkal.
Mind két helyen stégről horgásztam
Pár dobást követően, azonban hamar rá kellett jöjjek, hogy nem a flat method kosarak lesznek a nyerők ezen a helyszínen, mert kivételükkor éreztem, hogy mélyen beleülnek az iszapos aljzatba. Így kevés esélyem lett volna a halfogásra, ezért elővettem 3 ágú bordáskosarakat. Ehhez hasonló helyzetekben szívesen nyúlok hozzájuk, főleg akkor, ha a víz átláthatósága nem indokolja a flat method használatát. Mivel elég zavaros volt a Vadkan-tó vize, ezért nyugodt szívvel szereltem fel mindkét botomat velük. Saját készítésű etetőanyagaimat nyomtam a kosarakba, amelyek már a tesztidőszak után elnyerték a végleges formájukat, íz és színvilágukat. Biztos akartam lenni abban, hogy a csalim nem merül el a lágy iszapban, ezért lebegő 10 miliméteres fluo pop-up-okat kínáltam fel a 8-as méretű horgomon hajszálelőkés módszerrel.
A saját készítésű etetőanyagomból mind a 3 félét vittem magammal, amelyeket apró halibut pelletekkel dúsítottam
A kosárba töltött etetőanyagba dobás előtt mindig belenyomtam a horgot
Bedobtam az egyik botomat 100 méter körüli távolságra. Kicsit tettem vettem, amikor is a kiengedett fékem sivító hangjára lettem figyelmes. Odaszaladtam a bothoz, bevágtam és egy hosszabb fárasztás után egy 8 kg körüli pontyot szákolhattam meg. A hal visszaengedése után megint csak az egyik botomat dobtam be, de nem is volt szükség többre, hiszen a következő 6kg-os pontyra se kellett sokat várnom.
Nem is szaporítanám tovább a szót, az ott eltöltött 5 óra alatt, olyan sok kapásom volt, hogy mindvégig csak egy bottal tudtam horgászni. Zömében 6-8 kilogrammos pontyokat fogtam, néhány kisebb és két 10 pluszos társuk mellett. Hazafelé úton úgy döntöttem, hogy egy forgatás alkalmára még visszatérek. Nem is halasztottam sokáig egy héttel később már a vízparton is voltam. A tóhoz érkezve a legelső stéges helyre ültem le, a korábbi horgászatomhoz képest ezúttal a szembe oldalon. Késő ősz volt már, és ahogy erre az időszakra sokszor jellemző, köd lepte el a völgyben elhelyezkedő tavat és környékét. A stégtől maximum 20 méteres távolságra láttam, így érzésre dobtam be az egyik World Champion botot nagyjából 110 méterre. Az etetőanyag természetesen ugyanúgy a sajátom volt a már jól bevált lebegő fluo pop-up-al csalizva.
Elsétáltam, hogy összerakjam a másik botomat, de nem lettem kész vele, mert már is kapásom volt, sebesen húzta le a zsinórt az orsó dobjáról az első hal. Fárasztás közben nyugtáztam, hogy ezen az oldalon is jól működik az etetőanyagom és a csali. Szákolás után egy gyors fotó és mehetett is vissza az életterébe a 10 kg közeli potyka.
A következő jelentkezőre kicsit várni kellett, már mindkét bot legalább negyed órája a vízben volt, amikor is egy amur tette tiszteletét a kamera lencséi előtt. Érdekesség, hogy hiába lökdöstem a merítővel egyszerűen nem kellett fárasztani, nem voltak kirohanásai, úgy hogy egy kis várakozás és úszkálás után megmerítettem. Sajnos tudtam, hogy az lesz, hogy a parton kap erőre és el kezd vergődni, ilyenkor jó szolgálatot tesz a vastag magas oldalfalas halmatracom. Így sérülések nélkül tudtam visszaengedni éltető elemébe.
Közben a mellettem ülő spori odajött hozzánk beszélgetni. Elmondása szerint több napja nem fogtak ezen a részen pontyot, csak amurt. Visszadobtam mindkét botot, és amíg vártam a kapásra el kezdtem gondolkodni, hogy ha sok amurt fogok, akkor átmegyek a túl oldalra ahol előzőleg horgásztam. A következő hal megint sivító fékkel jelentkezett, egy szép egészséges 10 körüli ponty volt a tettes. Új dobás és megint várakozás következett. A köd már felszállt és elénk tárult egy csodaszép világ. Halász sas csobbant be a víz közepébe és ragadott magával egy nagyobbacska halat. A vadkacsák óriási több százas csapatokban úszkáltak. Volt időm csodálni a természet szépségeit a következő halig, aki megint körülbelül negyed órát váratott magára. Megint egy szép pontyot sikerült fognom, aztán egy amurt és megint egy pontyot.
Egyre sűrűbbek lettek a kapások, mégis úgy döntöttem, hogy át megyek az előző horgászhelyemre, mert ott sokkal gyorsabban fogtam a halakat. Kíváncsi voltam, hogy a beállt nagyon meleg késő őszi idő, vagy a hely adottságai miatt lassabbak a kapások. Azt gondoltam, hogy a csökkenő légnyomás és nyomott idő nem tesz jót a halaknak, de csak akkor tudom meg az igazságot, ha átmegyek és kipróbálom, úgyhogy összepakoltam és rövid időn belül már a túl oldalon is voltam.
A Serie Walter World Champion Carp feederekkel a magas anyagminőségnek köszönhetően erőfeszítés nélkül dobáltam 100 méter fölé
A hellyel szomszédos stégen ismerős arcokat láttam, úgyhogy szóba elegyedtem velük. Mintha csak a túloldali szomszédot hallottam volna, panaszkodtak, hogy nem az igazi a halfogás, és inkább csak az amur, ami eszik. Tudtam, hogy ezen a helyen se lehet gond, ahogy a másik oldalon is sok pontyot fogtam a két amur mellet úgy itt is jönni fognak. A már szokásosnak mondható kapásom, az első dobásom után a másik bot csalizása közben jött. Egy szebb pontyot sikerült kifárasztanom, amit az időközben a szomszédból átsétáló spori a „ha nem látom, nem hiszem el” jelzővel illetett. Amire a következő mondata az volt, hogy „ha a tévében látom, biztos azt gondolom, hogy össze van vágva a film”. Gyorsan bele is nyúlt, és megszaglászta mind három etetőanyagomat. Ezután bedobtam mind két botomat, és tovább folytattuk a beszélgetést. A következő halra kellett talán a legtöbbet várnom, de megérte, mert ismét egy pontyot fáraszthattam ki. Ezután felgyorsultak az események, és egyre jobb ütemben sikerült fognom a halakat, de nem olyan gyorsan, mint előzőleg, úgyhogy egyértelművé vált, amit egyébként is sejtettem, hogy nincsenek igazán étvágyuknál a halak.
Ezen a napon aktívak voltak az amurok
Ennek ellenére a jó etetőanyag és csali választásnak, valamint a megfelelő technika alkalmazásának is köszönhetően nagyon jó horgászaton vehettem részt. Sikerült még egy nagyobb amurt is fognom, valamint utolsóként egy 4 kg súlyú pontyot is, ami a nap legkisebb hala volt. A filmbe ugyan ő már időhiány miatt nem került bele, meg talán az időközben megfogott halaim mindegyike sem, de a lényeg, hogy a legfontosabb információkat a technikáról így is át tudtam adni. Tanulságképpen, ha más nem fog halat (jelen esetben pontyot) az nem azt jelenti, hogy nem is lehet fogni. Mindig próbálkozzunk, ha nincs kapásunk. Variáljunk a távolságokkal, technikákkal, etetőanyagokkal, és csalikkal. Tegyünk meg mindent a sikerért, és felejthetetlen élményekben lesz részünk.
Írta: Jankovich Krisztián
Közzétette: Palócz Richárd