A Kiskunsági öntöző főcsatorna nagyon közel áll a szívemhez. Gyerekkoromban az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején sokszor horgásztam rajta, még élénken élnek bennem az emlékek. Rengeteg ember gyűlt össze hétvégén, a partjain. Családi program volt kimenni, sütögetni, bográcsozni, igazi party hangulat volt. Bömbölt a Sokol rádió, de abban az időben senkit nem zavart, lehetett halat fogni hangzavarban is, hiszen egy rendkívül jól telepített főleg amurjairól és pontyairól híres víz volt.
Aztán sajnos elkezdődött a víz leamortizálása. Bűnbandák szerveződtek, akik az éj leple alatt észrevétlenül ellopták a horgászfelszereléseket. Sokat lehetett hallani arról, hogy a halőrzés az 1990-es évek végére átszellemült és az aktuális ellenőrök egy része szervezetten a „saját” horgászaival el kezdte kifosztani a vizeket és üzletszerűen értékesíteni a halakat. Az éjszakai gereblyézések, hálózások és áramozások megtették a hatásukat. Napjainkra a halőrök lecserélődtek, akik teljes odaadással és tisztességesen végzik a dolgukat, de sajnos ez a gyönyörű vadregényes víz már nem a régi arcát mutatja. Nem mindegy, hogy mikor és hová ül le az ember horgászni. Nagyban függ a kiválasztott helytől és a technikától, na meg a halak vándorlási helyétől, hogy eredményesek tudjunk lenni. Mégis úgy döntöttem, hogy újból szeretnék horgászni ezen a sokat megélt csatornán. Mert az igaz, hogy nincs sok hal benne, de az biztos, hogy vannak köztük kapitális példányok.
Csodaszép vadvíz, amelynek mindkét oldalát vastag nádas borítja
Nagy szerencsém van, hiszen Gregus Zoli barátom több mint 25 éve horgászik kimagasló eredményekkel a Kunságin. Kérésemre, hogy kicsit segítsen, nem mondott nemet, sőt szívesen invitált a saját stégére. Nagyon örültem a meghívásnak, hiszen Zoli nagyon jó szemmel választotta ki a helyét. Előtte szűkül össze egy benőtt, vastag ősnádas miatt nagyjából 50 méterről 20-25 méter szélesre a víz, és ezáltal felgyorsul és kimélyíti a medret. Mikor először megláttam a helyet az első gondolataim azok voltak, hogy szembe az ősnádasba biztosan szép számmal laknak pontyok, ezt a keskeny részt pedig szinte teljesen le tudom etetni keresztbe, így nagy eséllyel meg tudom állítani az általában csapatban úszkáló amurokat. A kapitálisra nőtt halak sok mindent megértek már. Az etetésekben és az emberekben felismerték a veszélyt, ezért olyan csalit kellett használnom, amit még nem ismertek, és ezáltal nem féltek tőle. Valamint az operatőrrel, Ricsivel nagyon óvatosan, csendben kellett mozognunk. Elterjedt a horgászok között, hogy az amuroknak meg kell savanyítani magvakat, mert imádják. Ez igaz is mindaddig, amíg nincs vele rossz tapasztalatuk, márpedig mivel sokan használják, így idővel gyanakvóvá válnak főleg a koros kiokosodott kapitális példányok. Márpedig én pont ezekből a halakból szerettem volna fogni. Ezért a frissen főzőtt édeskés illatú xxl-es tigrismogyoróra esett a választásom, aminek már sok nagy halat köszönhetek. A keménysége és nagy mérete miatt a törpeharcsák és keszegfélék nem tudtak mit kezdeni vele így etetés után biztos lehettem benne, hogy mindaddig ott maradt, amíg meg nem érkeztek az amurok vagy pontyok. Kicsit elhúzódott a napom csak késő délután értem ki a vízpartra. Először az etetést végeztem el.
Kizárólag nagyméretű tigrismogyoróval horgásztam és etettem
Zoli 25 éves tapasztalatai alapján savanyított búzát használ a Kunságin, ami a kukoricával szemben ugyancsak jó választásnak tűnik, hiszen legnagyobb kifogott amurja 24 kilogrammos. Viszont én arra gondoltam, hogy a helye előtt felgyorsuló víz sokszor lesodorhat az etetése alá a könnyű kis búzaszemekből, és ezeket a szemeket nagy nyugalommal szedegetik fel az óvatosabb halak. Pontosan ezért az etetése alá szórtam az édes tigrismogyoróból, pár etetőlapáttal. Végül is Zoli tanácsára mégis vittem magammal savanyított íz világú tigrismogyorót is, sőt adtam neki belőle pár nappal a horgászat előtt, és megkértem, hogy megérkezésem előtti nap szórja meg az etetett helyét vele. Én is szórtam belőle bőségesen, ezután mindkét botot két-két szem mogyoróval felcsalizva bedobtam. A botokat a parton helyeztem el, mert nem akartam a stégen mászkálni zajt csapni. Sajnos este fejlámpáztunk Ricsivel, mert még a ruháinkat, ételeinket, felszereléseinket stb… ki kellett pakolni. Ahogy kezdett sötétedni szabályszerűen lehetett hallani, ahogy a szemközti vastag nádasból jöttek ki a halak. Úgy gondolom, hogy a lámpafényeknek, zörgéseknek, és beszélgetésnek köszönhetően, egyszerűen észlelték, hogy ott voltunk és emiatt nem táplálkoztak előttünk. A szép kort megélt amurok és pontyok, nagyon rafináltak. Felismertek, és túl éltek minden rájuk leselkedő veszélyt, kitanulták már az emberi hangos beszédet, csörgés zörgéseket, lámpázásokat. A pontyok nappal a biztonságot és menedéket nyújtó nádasokban vannak. Az amurok pedig a víz felső rétegeiben, kisebb nagyobb csapatokban őrjáratoznak, és figyelnek. Reggel Ricsi elaludt így a nádas mögé elbújva a legnagyobb csendben tudtam figyelni a botspicceket.
A felcsalizott végszerelék mellé mindig akasztottam egy kis PVA zsákot pár szem tigrismogyoróval megtöltve
Dél körül járhatott, amikor is az édes tigrismogyoróval felcsalizott botomon egyértelmű kapás jelentkezett. Kicsit meghúzta a spiccet aztán kiengedte, megint meghúzta, és megint kiengedte, aztán újra, de addigra már nyúltam a botért és a 3. kiengedésre bevágtam, és szaladtam a stégre. Azonnal lehúzott vagy 10 méter zsinórt lassan és komótosan, mint egy öreg ponty, pedig a kapása tipikus amuros volt. Próbáltam minél hamarabb magam felé pumpálni a halat, féltem nehogy beússzon a szemközti nádasba. Pár emelés után elindult, folyásnak fölfelé. Ismét visszapumpáltam, közben feljött a víz tetejére és egy pillanatra megláttam. „Te jó ég, mekkora amur” gondoltam magamban. 20 kg közelinek saccoltam, de abban biztos voltam, hogy jócskán 15 feletti. Ezután megkezdődött egy hosszú fárasztás, vagy 30-szor ment jobbra majd balra, és én minden egyes fordulásánál és fejrázásánál imádkoztam, hogy nehogy kiforduljon a horog a csontos szájából. Az adrenalin szintem folyamatosan az egekbe volt majd kiugrott a szívem a helyéről. Már vagy tízszer elúszott pár méterrel előttem, de megszákolni még nem tudtam. Végül csak felőrölte a Manta Evo-x extrahevy feederem az erejét és sikerült a stég elé húznom. Meg akartam szákolni, de akkor jöttem rá, hogy a víz jócskán kicsinyített. A nagy bojlis merítőbe csak a hal kétharmada fért elsőre bele. Emelgettem, rángattam magam felé, hogy valahogy belecsússzon. Végre benne volt, de még akkor sem nyugodtam meg, mert tartottam tőle, hogy az amurra jellemző hírtelen rúgásokkal, szétszakítja a hálót. Minél hamarabb szétszedtem a merítőt, felemeltem és szinte rohantam ki vele a stégről, a pontymatrac felé. Miután megcsodáltam a méreteit, jöhetett a mérlegelés. A kitárázott mérleg 24,16 kg-nál állt meg.
Első halam egy 24,16 kilogrammos amur volt
A kifogott amuromon látszik, hogy bőségesen van táplálékuk
Egyszerűen nem hittem el, hogy elsőre sikerült akkora halat fognom, mint Zoli 25 év alatt felállított rekordja. Ő véleményem szerint az egyik legjobb pecás a kunságin. A helykiválasztástól a felszerelésen át, a horgászatig, mindet tökéletesen csinál. Én a horgászatához egy kis pluszt tudtam hozzá rakni a frissen főzött tigrismogyoróval, az etetés alá való horgászattal, és ez pont elég volt ahhoz, hogy most már nekem is 24 kg fölötti legyen a legnagyobb amurom. Pár fotó elkészítése után visszaengedtem az otthonába. Még mielőtt alámerült volna, egy-két farok csapással megköszönte, hogy élheti tovább mindennapjait ebben a csodaszép vadvízben. Akkora volt az örömöm, hogy azt tényleg nem tudom leírni, már szinte nem is érdekelt, hogy mit fogok. Na jó, ez túlzás. Visszadobtam a botom és pár marékkal ráetettem az édes tigrismogyoróval. Ezután a beszédre és a mozgásra fokozottan figyeltünk. Szinte hasalva közlekedtünk, ha valamiért el kellett mennünk a kivágott nádfal előtt.
Az erős nagy halaknak nem volt esélyük a felszereléseimmel szemben. A Manta Evo-X XH feederek és a Shimano Ultegra 5500 CI4+ orsók tökéletes párost alkottak.
Lassan kezdett sötétedni, amikor megismétlődött az előző tipikus amur kapás, persze megint az alsó boton. Bevágtam, a fárasztás pont ugyanúgy zajlott, mint az előzőekben. Az amur viszonylag hamar feljött a víz tetejére, és fordulásokkal próbálta kirázni a szájából a horgot. Viszont a merev és vastag fluorocarbon előkémnek köszönhetően, szinte mindig az amur szája szélébe akad a nagy öblű horgom, ami megnehezíti a leakadását. Ez most is így történt így szerencsére sikerült megfognom egy hibátlan jó húsban lévő 15,49 kg súlyú amurt.
Nagyon szép amurok élnek a Kiskunsági csatornában
Természetesen őt is épségben visszaengedtem. Ezután megint felcsaliztam 2 szem tigrismogyorót, és ment vissza a 170 grammos ólommal ellátott önakasztós végszerelék a helyére, pár maroknyi etetés kíséretében. Bár nagyon elégedett voltam, de két ilyen szép amur megfogása után éjszaka még sikerült pár fotó erejéig partra terelnem egy gyönyörű nyurgapontyot is, így teljes lett az örömöm.
Igazi vadvízi nyurgaponty
Lassan felkelt a nap. A hideg hajnal után, Jól estek az egyre melegebb nap sugarai. Fékezhetetlenül haladt előre az idő, és nem vártam, de sajnos nagyon közeledett a horgászat vége. Nem túl messze a horgászhelyemtől volt egy stég, ahol befejeztük a forgatást, és elköszöntem a Feedermania nézőitől. Miközben jöttünk vissza előresiettem, hogy megnézzem a botokat, mintha éreztem volna, hogy történt valami. Az alsó botom zsinórja be volt lazulva. Visszafordulva kiabáltam Ricsinek, hogy jöjjön, mert kapás van. Hihetetlen, de búcsúzóul még tartogatott nekem a Kunsági Öntöző Főcsatorna egy 7 kg körüli duci tükörpontyot.
Az utolsó pillanatban jött ez a duci tükörponty
Méretükhöz képest a pontyoknak óriási szájuk volt
Pár fotó után természetesen visszaengedtem, hogy ebben a fenséges vadvízben élhesse tovább az életét. Ez a horgászat annyira jól sikerült, hogy még nagyon sokszor vissza fogok térni, de legközelebb én csinálok magamnak horgászhelyet, mert úgy gondolom, hogy a nem horgászott, nem etetett részeken várnak az igazi kalandok.
Írta: Jankovich Krisztián
Közzétette: Palócz Richárd