Késő ősszel amint beköszöntenek a reggeli fagyok és a vizeink hőfoka 6 Celsius fok alá csökken, egyre nehezebbé válik a békés halak horgászata. A víz lehűlésével a halak testhőmérséklete is lecsökken. Életfolyamataik, anyagcseréjük lelassul, egyre kevesebbet mozognak, és táplálékot is ritkábban vesznek magukhoz. Csapatokba verődve vermelő helyeket keresnek, és együtt vészelik át a téli időszakot. Ezzel szemben a süllők és csukák táplálkozása a hideg beálltával is aktív marad. Ebben az időszakban a méret szerint összerendeződött fehér hal csapatokat követik táplálék reményében. Ilyenkor jön el számomra a pergető horgászat ideje.
November közepén Nédó Attila barátom hívta fel a figyelmemet, hogy alig egy héttel azelőtt megengedték az Adácsi horgásztavon a csónakos pergetést. A tó híres süllő állományáról, ezért gyorsan megszereztem a tó elnökének Tasi Róbertnek a számát, és már hívtam is, hogy pár napra szeretnék kimenni hozzájuk pergetni. A rövid megbeszélés után másnap reggel már a vízparton is voltam. Robi találkozásunkkor a következőket mondta: Segítek neked, mert ez nagyon nehéz víz. Rengeteg tenyeres méretű táplálék halunk van. A 60 hektáron elterülő tavon rengeteg akadó is van. Bokrok sokasága, autógumikból behelyezett tartások, elsüllyesztett csónakok, kövek, gödör, stb… Segítség nélkül, már sok profi pergető horgásznak beletört a bicskája az Adácsi süllőzésbe. Elég csak a 2016-ban lezajlott csónakos pergető kupára visszaemlékezni, ahol a 96 horgászból csupán csak néhányan fogtak halat, viszont ők életre szóló élménnyel távoztak a nagy süllők birodalmából. A beszélgetésünk után, bepakoltam a csónakba és az operatőrömmel útnak indultam a Robi által említett gödör felé. Három parti tereptárgyait kellett összenéznem, hogy megtaláljam, de annyira pontos volt a beazonosítás, hogy ez hamar sikerült is. Elsőként a nagyjából téglatest alakú gödör, gát felőli felső csücskénél horgonyoztam le, mert onnan egy beállásból két törés oldalt is meg tudtam horgászni. A gödör közepét kezdtem vallatni, és a törésoldal irányába méterenként dobálva jöttem kifelé. A gödörben sem békés, sem ragadozó hal jelenlétét nem észleltem, mindaddig, míg el nem érkeztem a törésre. A gáttól merőlegesen eldobva lassan vontattam vissza a 10 centiméteres motorolaj színű gumihalamat.
Apró pöccintésekkel próbáltam a folyamatosan változó törésoldal talajviszonyain élethűen átugráltatni, amikor a semmiből egy koppanással jelentkezett valaki odalentről. Azonnal reagáltam és bevágtam, de valahogy mégse voltam elég gyors, sajnos hal nélkül tekertem ki a műcsalimat. Talán másodszor vagy harmadszor dobtam ugyanabba az irányba, mikor is egyszer csak „bumm” újból egy kapás. Ezúttal a bevágás után jó súlyú halat éreztem a horgomon. Az operatőr Ricsi, el sem hitte, hogy ilyen hamar halat akasztottam, úgy kellett neki szólnom, hogy indítsa már el a kamerát. Igazából én is alig akartam elhinni, hiszen kb. egy órája lehettünk a tavon, de nem volt időm ezen gondolkozni, mert a fejrázásokból nagy süllőre gyanakodtam. A fárasztás nem tartott sokáig, pár pillanat múlva a csónak mellett feljött egy hatalmas tüskéshátú. Nem késlekedtem egyből alá dugtam a direkt ragadozóhalaknak készült merítő szákot. Beemeltem a csónakba életem addigi legnagyobb süllőjét. A kis gumihal az óriás szája sarkába fityegett, de a horog olyan jól akadt, hogy alig bírtam kiakasztani. Mérlegelés után felemeltem a 9,31 kg-os csodaszép süllőt, megmutattam a kamerának és mihamarabb útjára engedtem, hogy még véletlen se essen bántódása.
Az első megfogott Adácsi süllőm 9,31 kg súlyú volt.
Nem tudom leírni, hogy mennyire boldog voltam. Több napot rászántam erre a horgászatra, hogy hátha sikerül fognom egy óriást, erre mindjárt egy óra után meg is fogtam. Ezek után a legnagyobb nyugalommal dobáltam tovább. Minden oldalról, minden szögből körbe pergettem a kb. 20 méter széles gödröt, de több kapásom már nem volt. Bőven dél után járt már az idő, amikor ott hagytam a gödröt és elindultam halat keresni. Tükör víz volt, a szél egyáltalán nem fújt, így minden egyes halara utaló jel jól látható volt a víz felszínén. Hamar rátaláltam egy víz alatti forrásra, ami folyamatos pici apró buborékokkal hívta fel magára a figyelmet. Körbe pergettem, de sajnos halat nem sikerült róla fognom, viszont a megugró harcsa jól mutatta, hogy jó nyomon jártam, de egyik gumihalam sem kellett neki. Az elektromos motor legkisebb fokozatával haladtam tovább, amikor is buborékokat vettem észre, amit mintha harcsa engedett volna ki magából. Már messziről kikapcsoltam a motort, nagyjából 20 méterre lehettem a helytől. Első dobásra semmi nem történt, de a második dobásnál éppen hogy elindítottam magam felé a csalit, máris egy erős rávágást éreztem. Bevágtam és azonnal karikába hajlott a 2,1 méter hosszú 45 gramm dobósúlyú bot a kezemben.
A 45 grammos Gamakatsu botom nagyon erős gerinccel rendelkezik, már 60 kg-os harcsát is fárasztottam vele, és az sem jelentett neki gondot.
Szaladt a hal oldal irányba, próbáltam magam felé pumpálni, ami az erős fonott zsinórnak köszönhetően sikerült is. Keményen küzdött, többször átúszott a csónak alatt, az egyiknél az elektromos motor csigáján áthúzta a zsinórt. Nem volt más választásom, a botot leraktam és gyorsan felhajtottam a motort. Leakasztottam a zsinórt róla és reménykedtem, hogy közben nem ment el a halam. Szerencsém volt és végül sikerült megszákolnom a második 9 kg feletti sárkányomat 9,27 kg-os súllyal.
A második sárkányom 9,27 kg-os volt.
A tó partjáról taps és hangos gratuláció hallatszott. Egy spori végig figyelemmel kísérte a helykereséstől a fárasztáson át a süllő visszaengedéséig az akciót.
Nehezen akartam elhinni, de az első két hallal már többet adott az Adácsi horgásztó, mint amire legvadabb álmaimban számítottam. A szélcsendnek köszönhetően próbáltam, ugyanezzel a cserkelős módszerrel halat fogni, de aznap már többet nem sikerült. Másnap reggel újra a vízparton voltam, és elsőként újra a gödröt kezdtem vallatni. Más fél óra sikertelen horgászat után úgy döntöttem, hogy elindulok az előző nap másodikként megfogott süllő helyének az irányába. Azt gondoltam, hogy ott valami haltartó helynek kellett a víz alatt lennie, hogy harcsa és nagy süllő is volt ott egyszerre. Próbáltam betájolni a partot figyelve, amikor is a radaron mintha egy kőrakás szerűséget láttam volna. Kicsit lejjebb lehorgonyoztam a csónakot, és a kőrakásnak vélt valami irányába dobtam egyet. Ahogy fenékre ért a csali bele tekertem egyet a hajtókarba, és „bumm” már kapásom is volt. Bevágtam, de nem lett meg. Azonnal újat dobtam és a csali vezetés közben próbáltam feltérképezni a terepet is. Tökéletesen érződött, hogy nagyméretű köveken pattogott a csalim. Miközben realizáltam, hogy milyen jó helyet találtam, egy határozott koppintást éreztem, amire azonnal be is vágtam. Egy 4 kg körüli süllő volt a tettes, akit hamar kifárasztottam, és a csónakba emeltem.
Gyorsan készítettem egy bóját, és ledobtam, mert semmi képen nem akartam elveszíteni a helyet. Elcsónakáztam lejjebb, hogy a fotózással és visszaengedéssel ne zavarjam el a halakat. Nem szaporítom tovább a szót, rengeteg kapásom volt az általam talált helyen, de sajnos sok halam leakadt, csak pár darabot sikerült kifognom 4-től 7 kg-ig.
A csoda csak pár órán át tartott, utána úgy eltűntek, mintha ott sem lettek volna. A nap hátra lévő részében próbáltam megtalálni azokat az autógumikat, amelyek mellől a 2016 évi versenyt nyerték, de aznap már nem sikerült. Következő nap ismét a tóparton talált a reggel. A tó második számú embere, Nagy Zoltán bejött velem csónakkal, és mutatott egy pár haltartó helyet, többek között azt is, ahol azok a bizonyos autógumik voltak. A délelőttömet rááldoztam, ezekre a jónak tűnő tartásokra, de valahogy hiába próbáltam, nem adták a halat. Valószínűleg ez azért lehetett, mert nem én voltam az első, akinek ajánlották ezeket a helyeket. Az előttem ott járó pergető horgászok, már valószínűleg foghattak róluk halakat, és esetleg el is zavarhatták őket. Úgy döntöttem visszamegyek az előző nap már bevált kövezéshez. Egész éjszaka és a délelőtti órákban is pihent így joggal bízhattam benne, hogy vissza álltak rá a süllők. A csónak pontos beállása már meg volt, de hiába dobáltam egy órája semmi sem történt. Át álltam a csónakkal, hogy más szögből is megdobáljam azt a részt ahonnan az előző napi utolsó halat sikerült fognom. Közben azon gondolkoztam, hogy mennyire érzékenyek és okosak ezek a halak, hogy csak egyszer pár órát horgásztam rájuk, de máris új helyet, helyeket kerestek. Az átállás után viszont megtörtént a csoda ismét egy óriást akasztottam. Hosszabb fárasztás után került a csónakba egy jó nagy hasú vastag süllő. Reménykedtem abban, amit a mérleg pár pillanat múlva igazolt is, hogy megfogtam életem első 10 plusszos süllőjét. A mérleg 11,36 kg-nál állt meg. Levontam belőle 1,08 kg-ot a mérlegelő súlyát, és így kijött az új rekordot jelentő 10,28 kg.
Legnagyobb kifogott süllőm 10,28 kg-os volt.
Az óriási sárkány visszaengedését követően mivel már minden álomszerűen alakult, Palócz Ricsivel, az operatőrrel kimentünk a partra megebédelni. Miközben a jó kis házi pörcöt falatoztam kenyérrel és paradicsommal, átgondoltam, hogy hol is tudnék még pár süllőt fogni. Arra jutottam, hogy az alacsony vízállás miatt a tó hátsó részén lévő 60-80 centiméteres vizet valószínűleg mostanában nem pergették meg. Ebéd után beültünk a csónakba és elindultunk a tó vége felé. Fokozatosan fogyott el alólunk a víz 1 méter, aztán 80 cm, és végül 60 centinél álltunk meg. Ott karók jelezték, hogy onnan tovább menni már nem lehet, mert az védelmi terület. Röviden elmondva ott is megtaláltam a süllőket, de a kemény botok, és nagy jig horgok ellenére is sok volt a leakadásom. Akasztottam ránézésre 10 kg feletti süllőt is, amely a bevágást követően egyből feljött a víz tetejére és teljes testéből rázta a fejét. Gyönyörű látvány volt. A pillanat tört része alatt a hatalmas test szinte minden részletét láttam, de sajnos ezzel a manőverrel sikerült kirepítenie a horgot a csontos szájából. Végül egy süllőt a vízben található faágak közül sikerült megfognom egy rejtett horgos csali segítségével, egyet pedig a semmi közepéről a 60 cm-es vízből.
Visszafelé még pár víz alatti bokrot megnéztem, de utána úgy döntöttem, hogy befejezem a horgászatot. Három nappalt töltöttem el az Adácsi horgásztavon. Csodálatos élményekkel gazdagodtam, de a legnagyobb örömmel az töltött el, hogy egy nehéz vízen, az első hal kivételével az összes többit, köztük az új rekordomat jelentő 10,28 kg-os példányt is a saját tapasztalataim által találtam, és fogtam is meg. A tóban rengeteg tenyeres méretű hal él. Szinte a víz teljes területén megtalálhatóak. A sneci pedig nagyon kis egyedszámban van jelen, ezért logikusnak tartottam küsz méretű vékony 9-11 centis csalikkal horgászni. Olyat kínáltam fel nekik, amivel ritkán találkoznak, egy kis desszertet a tenyeres méretű halakhoz képest.
Talán pontosan azért, mert nem voltak éhesek, legtöbbször a lassan folyamatos tekeréssel, illetve kis 5-10 centis emelésekkel vezetett csaliknak vágtak oda, ami sokszor csak éppen, hogy a szájuk szélébe akadt. Fontos volt az erős felszerelés is, mert a nagy süllők kemény csontos szájpadlással rendelkeznek. Alapból egy 2,1 méter hosszú 45 grammos Gamakatsu Akilas botot használtam, de a leakadások miatt nemegyszer a 120 grammos Vector Cat harcsázó botomat is a kezembe vettem.
Sok mindenen múlott a siker, de a legfontosabb az volt, hogy jókor jó helyen horgásztam. A sárkányok földjén.
Írta: Jankovich Krisztián
Közzétette: Palócz Richárd