Az előző évben még csak ismerkedtem a Ráckevei Soroksári Duna ág különleges és csodálatos világával. Az 57.3 km hosszú kis Duna talán legszűkebb részét választottam első horgászhelyemként, ahol a felgyorsuló víz és a nyárfavirágzás komoly akadályt állított elém. Ráadásul a Kvassay zsilipnél ebben az időszakban egy nyár eleji átmosást végeztek és teljes erővel engedték a vizet, ami azt eredményezte, hogy a felső sekélyebb szakaszokról leszakadó hínár hatalmas szigetekként úszott, mind a víz tetején, mind fenék közelben is, ami lehetetlenné tette a horgászatot. A nehéz körülmények ellenére végül boldogan távoztam, mert előbb a parttól pár méterre egy 6 kg körüli, míg később csónakból egy 8 kg körüli pontyot is sikerült fognom.
Az idei esztendőnek azonban már kész tervel vágtam neki. Jó okom volt rá, hogy a nehéz körülmények ellenére ugyanazt a helyet válasszam, mint előző évben. Ugyanis a hellyel szemben egy nagy kiterjedésű tó alakú öböl helyezkedik el, ahol a tavaszi időszakban már ívás előtt is gyülekeznek a nagytestű pontyok. Ebben az öbölben tilos horgászni minden év június 15-ig, de egy kb 80 méter hosszú pár méter széles csatorna köti össze az RSD-vel, amelyen keresztül közlekednek a halak ki és be. Én éppen ezért pontosan ezzel a csatornával szemben foglaltam helyet. A gyors sodrás és a nádasok és vízbe lógó fák miatt erős felszerelésre volt szükségem. A Manta Evo-x Heavy feederét választottam amellyel, játszi könnyedséggel dobtam el a sodráshoz mérten szükséges 170 grammos ólmokat.
A Manta Evo-x Havy feeder-ei állták a sarat a nehéz körülményekkel szemben, esélyt sem adva a nagy méretű pontyoknak.
Nagyméretű orsókat használtam, amelyeket feltöltöttem egy 8 szálú rendkívül sima felületű bevonatos fonott zsinórral, amelyen kitekeréskor a folyó víz által felhordott nyárfaszösz nem szorult meg a spicc gyűrűnél, hanem könnyedén lecsúszott egészen az előkém felett 80 centivel elhelyezkedő apró forgóig. Erre a forgóra azért volt szükségem, mert minden kitekerés után, felette elvágtam a főzsinórt, és egy mozdulattal lehúztam a nem ritkán méter hosszan felrakódó nyárfaszöszt. A halak védelmére is nagy figyelmet fordítottam. A végszerelékem utolsó 80 centiméterét vastag fluorocarbonból kötöttem, hogy fárasztás közben a fonott főzsinór ne tudjon kárt tenni a halakban, és ha véletlen elvitte volna a végszerelékem egy ponty, akkor az ólom át tudott volna csúszni a kisméretű forgón. A víz sebessége a horgászat nagy részében rettentően gyors volt, leginkább a nagy Dunáéhoz tudnám hasonlítani, ezért hamar tele lett a főzsinórom nyárfaszösszel és a sodrás elkezdte odébb rakosgatni az ólmom. A horgászat elején kiválasztott sima felületű 142 grammos lapos körte alakú ólmot le is cseréltem egy rücskös 170 grammos grippa ólomra, de így is maximum fél óránként át kellett dobnom a végszerelékem. A viszonylagosan sok dobás miatt biztos akartam lenni abban, hogy nem bogozódik össze egyszer sem az előkém, ezért a horgaimat is merev fluorocarbonból kötöttem meg. A 4-es méretű horgomat hajszálelőkés módszerrel FEEDERMANIA BCN aromával átitatott 20 mm-es halibut pellettel, és mellette 10 mm-es BCN pop-up bojlival csaliztam.
Csalinak BCN aromával átitatott 20 mm-es halibut pelletet használtam amit 10mm-es FEEDERMANIA BCN pop-up bojlival könnyítettem ki.
Etető lapát segítségével a parttól 20-25 méteres távolságra ugyancsak BCN-el aromázott halibut pelletet etettem. Az első áthorgászott éjszaka csendesen telt el, de már világosban reggel fél 7 körül sikerült fognom egy szép egészséges 6 kg-os pontyot.
Idei első RSD-én fogott pontyom.
Nagy reményekkel vágtam neki a következő éjszakának, de a sötétség leple alatt ismételten elkerülték a horgaimat a halak. Ezek után át kellett értékeljem a horgászatomat. A továbbiakban az esték helyett a nappali órákra fektettem a hangsúlyt. Tudtam, hogy a pontyok ott voltak a szemközti öbölbe, csak az volt a kérdés mikor jönnek ki táplálkozni. Hajnal 4 óra körül kezdtem neki a horgászatnak és a változtatásnak meg is lett az eredménye. Reggel 8 óra körül megszólalt az orsóm fékje, és egyre gyorsabban, eszement tempóban húzta le a zsinórt a vad dunai harcos. Felemeltem a botot, keményebbre húztam a féket, de a hal nem lassított. Végre! Kiáltottam fel. Tudtam, hogy ez már az a méretű hal, amit igazán szerettem volna megfogni. A következő pillanatban jött a „fekete leves”. Valahogy fölakadt a zsinórom egy belógó fűzfa ágaira. Bárhogy próbáltam kiakasztani, csak nem akart lejönni róluk. Már az járt az eszemben, hogy el fogom veszíteni az eddigi legnagyobb RSD-és pontyomat, amikor is elindult a túlparti nádas irányába és ő maga szabadította ki a zsinórt a fa ágai közül. Kezdtem megnyugodni, hiszen tudtam, hogy a kagylókon edződött szájából, a vastaghúsú horgom nem fog kiszakadni. Jó pár kört tett még a stég előtt egyszer a tavirózsába és a nádba is belement, de sikerült kiszabadítanom és végül megszákolnom. Mérlegelés után 12,26 kg-nál állt meg a mérleg nyelve. Nagyon boldog voltam, mert sikerült a magam által felállított célt elérnem.
12kg feletti hibátlan hal.
Sikerült egy 10 kg feletti pontyot fognom az RSD-ből. Visszaengedtem a halat, ezután kitekertem a másik botot, mert fárasztás közben beleúszott a halam és újradobtam. Pár lépést tettem csak a bottól, amikor megint vehemens orsós kapással jelentkezett a következő hal. Fárasztásnál, már nagyon figyeltem nehogy megint felakadjon a zsinór a fára, és gond nélkül sikerült is kifárasztanom egy 7-8 kg körüli sebekkel tarkított tőpontyot.
Visszaengedése után aznap már nem volt több kapásom. A két gyors egymást követő kapásból arra következtettem, hogy csapatostul járhatnak ki az öbölből táplálkozni a halak. Következő alkalomra megint estére látogattam ki a vízpartra, de ezúttal Levente tanácsára, aki az általam meghorgászott hely közelében lakik, nem pontyozó felszerelést, hanem pergető botot vittem magammal. Mutatott nekem egy két helyet ahol esténként süllők szoktak garázdálkodni. Fél órán belül egy felúszó Rapala wobblerrel sikerült is fognom 2 db kölyök süllőt. Ezután előkerültek féltve őrzött kincseim, japán kézzel készített wobblereim, amelyek vezetését évek óta tanulom, és egyre eredményesebben alkalmazom is. Ezeknek a mű csaliknak nagy előnye, hogy olyan távolságokat is el tudok velük érni, ahol már nagyobb biztonságban érzik magukat a ragadozó halak. Talán ennek is köszönhetően vagy a már jól alkalmazott csali vezetésnek, de első éjszaka előbb egy 3kg-os később pedig egy 5 kg körüli süllővel ajándékozott meg a kis Duna.
Esténként a pontyozás helyett néha pergettem egy kicsit, nem is eredménytelenül.
Természetesen fotózás után visszaengedtem őket is. Reggel a nagyobb süllőről küldtem egy képet Levinek, aki a legnagyobb boldogsággal legalább háromszor elmondta, hogy „Tudod, hogy mennyien szeretnének ilyen süllőt fogni a kis Dunából? Te meg mindjárt az első alkalommal megfogod”. Nagy is volt az örömöm, úgy éreztem, hogy az előző év viszontagságos horgászatai után végre „befogadott” az RSD, és ezek után bármi megtörténhet. Közben rájöttem, hogy a víz sebessége nagyban befolyásolja ezen a részen a pontykapások számát. A Kvassay zsilipnél, ha kevesebbet engednek be a nagy Dunából, akkor szép lassan el kezd csökkenni az RSD vízszintje. A szemben levő kis mélységű (60-70cm) öbölben tartózkodó halak pedig pánikszerűen kiúsznak az kis Dunába a hirtelen fejük felől elfogyó víz miatt. A kiúszó halak egy része táplálkozik is, ezért egyértelművé vált számomra, hogy ilyenkor kell rájuk horgásznom. Ez az időszak azonban nagyon rövid, mert, ahogy beáll a vízszint már vissza is térnek a védelmet nyújtó helyükre az öbölbe.
A tavalyi és az újonnan szerzett tapasztalataim alapján és a nagy Duna viszonylag magas vízszintjét figyelembe véve hetente vagy két hetente egyszer nyílt ilyen alkalom és kivétel nélkül mindig hétköznap általában kedden, szerdán vagy csütörtökön. Ezért a következő horgászataimat már így terveztem, és szerencsémre már kedden el is érkezett az én időm. A munkám végeztével 16 óra körül értem ki. Első dolgom volt ellenőrizni a vízszintet, ami legalább 10 centivel alacsonyabb volt, mint előző nap. Gyorsan szereltem és csaliztam a már jól bevált BCN ízesítésű pellet és pop-up bojli kombinációval. A botokat bedobás után nem sokáig hagytam a helyükön, tudtam, hogy minél hamarabb meg kell találnom a halakat, mielőtt visszatérnének az öbölbe. Negyed óra elteltével már repültek is az új helyükre. A taktika bevált, egy erőteljes húzós kapás után egy 10 kg-os pontyot sikerült partra terelnem.
Kemény és vastag kagylón edződött szája volt az összes kifogott halamnak.
Igyekeztem minél hamarabb visszadobni a szerelékeket és bíztam benne, hogy a feltűnő narancssárga színű pici pop-up bojlit megtalálja még egy hal, és miközben ezek a gondolatok jártak a fejemben az egyik botom spicce kiegyenesedett aztán hirtelen begörbült. Mielőtt még az orsóm fékje megszólalt volna bevágtam. Legnagyobb megdöbbenésemre a bot úgy maradt a kezembe és a zsinór szépen lassan elindult folyásnak felfelé. A fárasztás első szakaszában csak tartottam a botot, aztán szépen lassan elkezdtem pumpálni magam felé a halat. Gyönyörű ívben hajlott a Manta Evo-x heavy feederem, de bőven volt benne erőtartalék, hogy a nagy súlyt magam felé húzzam. Többször elindult folyásnak lefelé, majd fölfelé, de végül elkészült az erejével és sikerült megszákolnom. A horog éppen csak egy kis bőrt ütött át, de a kagylóktól kemény szája jól tartotta a horgot. A megfelelően összeállított felszereléssel szemben nem volt esélye. A mérleg 17,41 kg-nál állt meg. Hihetetlen boldog voltam és nagy mosollyal a számon engedtem útjára eddigi legnagyobb RSD-és pontyom.
A sok apró részlet összerakása után végül sikerült kifognom az eddigi RSD-és rekordom egy 17,41 kg súlyú tőponty személyében.
Közben a vízszint beállt és a halak vissza is tértek az öbölbe, a csoda pár órán át tartott, nekem csak az utolsó 1 óra jutott belőle, de már cseppet sem bántam, mert megtanultam, kiismertem ezt a helyet és megfogtam azt a pontyot, amit igazán szerettem volna. Több ponty kapásom már nem volt, de mégis tartogatott számomra egy meglepetést a kis Duna. Józsi barátommal már előző nap megbeszéltük, hogy kijön hozzám filmforgatás után és pergetünk egy kicsit az éjszakába. Estére meg is érkezett. Összepakolás után kivittük az ő autójával Palócz Ricsit, az operatőrt a legközelebbi Hév megállóhoz. Visszatérve nem is sejtettem mi várt még rám. Talán negyedszer dobhattam be kedvenc wobblerem amikor körülbelül 35 méter távolságból két „jerk”-elős mozdulat után az éppen egy helyben álló mű csalira óriási koppintással jelentkezett egy éjszakai ragadozó. Bevágás után egyből éreztem, hogy nagy hallal van dolgom, így a 16-os fonott zsinórom minden erejét kihasználva pumpáltam ki a stég felé. Mindkét oldalon vízi növényzettel sűrűn benőtt nádas volt, de sikerült kihúznom közöttük. A part közelében sűrű fejrázásokba kezdett, akkor láttam meg, hogy az alsó hármas horog egy ága tartja, így belegázoltam a vízbe és két kézzel megfogva hoztam ki a gyönyörű halat. Azonnal hívtam Ricsit, aki még csak pár megállónyira volt, hogy szálljon le a Hévről, mert még fel kéne vennie egy gyönyörű süllőt. Amíg Józsi Ricsiért ment mindvégig egy mérlegelő zsákban vízben tartottam, hogy ne legyen semmi baja. Mérlegelés és fotózás után vízben állva engedtem vissza vizeink szerintem legszebb halát, egy 7,55 kg-os Süllőt.
Zárásképpen a kis Duna ajándéka ez a gyönyörű 7,55 kg-os Süllő volt, amelyet természetesen visszaadtam neki.
Csodálatos látvány volt, ahogy lassan elúszva integetett a farkával, talán ezzel megköszönve, hogy az éjszakák leple alatt továbbra is riogathatja a küszöket. Ezzel a szép élménnyel búcsúztam egy időre a Ráckevei Soroksári Duna ág vad világától.
Írta: Jankovich Krisztián
Közzétette: Palócz Richárd