Method horgászatnál előforduló hibák 1.

 

Horváth Tomi barátom gyermekkora óta horgászik, de a munkája és a családja mellett évente csak néhány napja marad kedvenc hobbijára. Néhány esztendővel ezelőtt, amikor megismerkedtünk a kevés vízparton eltöltött idő miatt, egy átlagos horgász tudásával rendelkezett. Ismeretségünk ideje alatt azonban rengeteg tanáccsal és teszt etetőanyagokkal láttam el, amiknek köszönhetően egy ügyes és eredményes horgásszá vált.

 

Akik követik a Feedermania sorozatomat azok már láthatták Tomit két epizódban is. Felkértem, hogy a kamerák lencséi előtt készítsen el nekünk egy két halételt, ugyanis ő egy belvárosi étterem séfje. Az ételek nagyon jól sikerültek, de visszatérve a horgászathoz nem csak én segítettem neki, hanem ő is nagyon sokat segített nekem, mert rajta keresztül megértettem, hogy mik azok a hibák, amiket elkövethet egy nem profi horgász és ezáltal lecsökkenti a fogásai számát vagy rosszabb esetben lenullázza. Így segített azt is megérteni, hogy a nem régen megjelent etetőanyagaimnál a rengeteg jó visszajelzés mellett miért láthatok egy két negatív kommentet is a közösségi oldalaimon. Az átlagosnak mondható 10 hal mellett vannak, akik kimagasló eredményeket érnek el az etetőanyagaimmal, napi 30-40 pontyokról számolnak be, viszont mégis akad egy két olyan horgász, akinek nem sikerül velük halat fognia.

 

Annyira működött a method technika, hogy több alkalommal is egyszerre két botomon volt kapásom.

 

 vannak vizek ahol jobban, és kevésbé jobban működnek, de logikusan átgondolva ekkora különbség nem lehet. Én Tomival szerzett tapasztalataim alapján mondhatom, hogy a legtöbb problémára tudom a megoldást. Bármilyen hihetetlen is a flat method horgászatnál az etetőanyag állaga sokkal fontosabb, mint a használt etetőanyag minősége. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bármit tölthetünk a kosárba és jön a hal, hanem azt, hogy egy jól bekevert alacsonyabb minőségű etetőanyaggal több halat fogunk, mint akár a világ legjobb etetőanyagával is, ha az helytelenül van használva. Írok is egy példát: A volt operatőröm Szmolár Ricsi nagyon ügyes figyelmes, és tanulékony horgász. A mellettem eltöltött évek alatt 100 %-osan eltanulta, azt hogy method horgászathoz hogyan is kell bekeverni tökéletesen egy etetőanyagot. Nem is olyan régen történ, hogy a F&H Média kupa horgászversenyen Tomi elindult, és előtte kikérte a véleményem mit és hogyan csináljon. Részletesen elmondtam neki mindent a szerelék összeállításától az etetőanyag bekeverésén keresztül a horgászat üteméig. Eljött a verseny napja és pár órán belül már csörgött is a telefonom.  Tomi hívott, hogy elmondja, nem tud halat fogni, pedig ő mindent úgy csinál, ahogy mondtam. Persze én tudtam, hogy az nem lehet. Szerencsére pont Ricsi volt az operatőr ezen az eseményen is. Mivel jól tudta, hogy Tomival barátok vagyunk ezért felhívott és a következőket mondta: „Te mondtad neki, hogy 15 centis előkékkel horgásszon? Nálad sosem láttam ilyen hosszút methodnál. Arról nem is beszélve, hogy az etetőanyaga olyan száraz, hogy vízbeérkezéskor az egész kirobban a kosárból, ráadásul vagy negyed órája itt vagyok és még nem lettek újra dobva a szerelékek.” Kiderült, hogy semmit nem úgy csinált, ahogy én mondtam, csak ő gondolta úgy. Apró pici dolgokban rejlik az, hogy valaki nap végén rengeteg halat fog vagy éppen egyet sem. Ricsi átkeverte neki az etetőanyagot és láss csodát elkezdtek jönni a halak és az utolsó helyek egyikéről sikerült feljönni a középmezőnybe a végére. Ezek után mindent átvettem Tomival személyesen. Bekevertük együtt több lépésben az etetőanyagot, megkötöttük az előkéket, amiknek az én tapasztalataim szerint kb 8 cm hosszúnak kell lenniük, de semmi képen nem 15-nek. A peca ütemét is átbeszéltük, hogy az 5 perc az 5 és nem pedig negyed óra stb… A következő horgászatán már örömmel újságolta, hogy annyi halat fogott, hogy oda mentek hozzá tanácsokat kérni. Át tudott adni a tőlem megszerzett tudásból, aminek köszönhetően azok a pecások is eredményesebbek lettek. A mai napra egy nagyon jó horgász vált belőle, és az előző években sokat segített a saját etetőanyagaim tesztelésében olyan vizeken, amiken én még nem jártam. Ilyen volt például a Barina horgásztó is, ahová az ő tanácsára ellátogattam idén március végén. Pár nappal a horgászatom előtt kimentem és kinéztem magamnak egy helyet. Egy hosszúkás félsziget helyezkedik el a tavon, amelynek bal spiccével szemben egy háborítatlan sarok található. Mivel helyfoglalás van a tavon ezért be is írattam magam a következő csütörtökre a sziget bal spiccére. Nem mintha kellett volna, hiszen a második horgásznál is fél órával hamarabb kint voltam a parton. Még sötétbe is látszódott, hogy mennyire csodálatos környezetben fekszik ez a tó. Az őt körülvevő dombok lejtőin szürke marhák hada legelészett, és madarak sokasága énekelt e kora reggeli órán. Miközben hallgattam éneküket, összeraktam új szerzeményeimet, két 360-as Serie Walter SuperNova light feeder botot, amelyeket az 50-es orsóimon 20-as monofil főzsinórral és 45 grammos preston method kosarakkal szereltem.

 

Az új Serie Walter 360 Supernova light feedereim jól vizsgáztak. Kellően gerincesek voltak ahoz, hogy a viszonylag nagyobb távolságokat is megdobjam, ugyanakkor fárasztáskor mégis szép ívben hajlottak.

 

 

Pár dobás után azonban rá kellett jöjjek, hogy túl nehezek voltak a kosarak és belefúródtak időnként az iszapba. Ez meghatározhatja egy horgászat sikerét, figyeljünk oda, hogy kivételkor, ha nehezen indul el a kosár, kicsit nyúlósan, vagy ragadósan akkor cseréljük le kisebb súlyúra, és ha az nem segít, akkor nagyobb felületűre. Ezek után, ha még mindig ragad, akkor bármilyen eredményes is, el kell, hagyjuk a method kosarat és könnyű bordás vagy dróthálós kosárra cseréljük le, szükség szerint a csalinkat pedig lebegtessük. Nekem ebben az esetben könnyen megoldódott, a 30 grammos kosarak már jól működtek. Rövidesen sikerült is megfognom az első halam egy kb 2 kg-os ponty személyében. Hamar rájöttem, hogy a szemközti bokros elé kellet bedobnom 1, de maximum 2 méterrel és akkor szinte rögtön jött a kapás. Beindult a henger párosával fogtam a halakat. Egyértelmű volt, ha jó helyre dobtam akár a Snatchel vagy akár az Extreme Fish etetőanyaggal töltött method kosarakat egyből rászívott a hal és jött a kapás. Az új SuperNova botokkal is élmény volt a horgászat, meg volt a merevségük, hogy a tó legtávolabbi pontjait is megdobjam velük, mégis a halak alatt gyönyörű ívben hajlottak. A tó nagy meglepetés okozott, a hideg víz és a kora tavaszi időjárás ellenére ontotta a halakat magából. Nap végére több mint 30 pontyot sikerült fognom köztük szép számmal 5 kg felettieket is egészen 8 kilogrammosig.

 

A használt etetőanyagok (Feedermania Extreme Fish és Snatch), és csalik láthatóak a képen.

 

 

Próbáltam lebegtetni is, de nem vált be, legeredményesebbek a pici 8mm-es fluoro színű csalik voltak, amelyek csak kikönnyítették a 8-as horgomat, de nem emelték ki az etetőanyagból. Ezen a napon a két nyerő csali a Feedermania Premium Crab, és BCN fantázianevű volt. Nap közben az erős szélnek és a napsütésnek köszönhetően több alkalommal is kiszáradtak az etetőanyagaim. Ilyen esetekben, mindig fordítsuk rá azt a pár percet, hogy átvizezzük és átrostáljuk őket újból, mert egyébként megint csak el fognak maradni a kapások. Én 3 alkalommal is újranedvesítettem mindkettőt. A method horgászat nem nagy ördöngösség, mégis nagy figyelmet igényel, és sok apróságból áll össze. Azonban ha ezeket betartják, minőségi etetőanyagokat és csalikat használnak, akkor rendkívül eredményes horgászatokban lesz részük. Az etetőanyag helyes bekeverése, kisvideón: a www.feedermania.hu oldalon megtekinthető.

 

Írta: Jankovich Krisztián

Közzétette: Palócz Richárd