Testvéremmel Jankovich Istvánnal telente a Tiszára jártunk süllőzni az 1990-es évek közepétől a sajnálatos ciánszennyezésig (200.01.30). A süllőket a tározó, leengedését követően vagy csónakból a kis Tiszán, vagy partról a kiskörei erőmű alatti részen kergettük. Az erőmű alatti horgászatainknál azonban az igazán hideg idő beálltával, egyre szaporábbak lettek a menyhal fogásaink. Ahogy a víz hőfoka 10 celsius alá süllyedt aktívakká váltak.
A menyhal a novemberi, decemberi időszakban kizárólag a táplálkozással foglalkozik. Ilyenkor foghatóak mélyebb, vagy akár sekélyebb részeken, köves, homokos, de sóderes aljzaton is. Igazából mindenhol, hiszen a sötétség beállta után, magányosan, és csapatokba verődve is nagyobb távolságokat járnak be élelemszerzés céljából. Én ebben az időszakban a legtöbbet és az eddigi legnagyobbat is a kiskörén fogtam a zsilipkamra előtt húzódó fal szélének dobva, ahol szinte teljesen állt a víz. Ebben az időszakban általában 2-3 darabot lehet fogni amíg, elvonul előttünk a csapat, de ha szerencsénk van, több banda jön, vagy többször vonulnak el előttünk ugyanazok a halak. Az ívásuk általában Január Februárra esik, amikor a víz hőfoka tartósan 4 fok alatt marad. Ekkor a legkönnyebben foghatóak, mert óriási csapatokba verődnek és egy helyen vannak egész nap, ráadásul ilyenkor is táplálkoznak. Adott helyen akár 30-50 db is kifogható egy éjszaka alatt. Tapasztalataim szerint ekkor leginkább a kisebb vízmélységű lassabb folyású részeket keresik, homokos vagy apró sóderes aljzattal. Ívás közben pörögnek, forognak, és gyakran a víz tetején is locsognak. Ilyenkor rengeteg menyust fogtunk, de már nem a zsilipkamra előtt kerestük őket, hanem pár 100 méterrel lejjebb egy homokos lapályos részen. Én nem ólmos végszerelékkel, hanem etetőkosárral horgásztam rájuk. Készítettem egy hallisztet és vérlisztet tartalmazó etetőanyagot, amihez kevertem ledarált és darabolt halat.
Varázslatos hangulata van, télen a tűz mellett melegedve figyelni a spicceket
A Manta Evo-X Feederrel még fonott főzsinórral is sikerült megdobnom a távoli zsilipkapukat
Télen a Bősi erőmű alatt szinte minden nap 10 méterenként ülnek a horgászok menyhalra várakozva
Ezen az etetésemen ívási időszak előtt is több ideig ott tudtam tartani a csapatot, mint amennyi idő alatt mások előtt átvonultak, és nászuk közben is odavonzotta őket a véres halas szag. Eredményesen használtam halolajjal és ragadozóhalas aromákkal átitatott szivacsdarabokat is, amelyeket az etetőkosár bordái közé szorítottam. Azonban nem csak lapályokon találkozhatunk ívó menyhalakkal. Előfordulhatnak vízbelógó tereptárgyak, kőhányások, gátak mögötti, illetve ráfolyási részein, vagy nagy kövekkel leszórt part széleinél is. Ilyen volt például a Tassi V-ös vízterület a zsilip alatt. Sokat jártam erre a nagy múltú vízre. Még fényes nappal is fogtuk a parti kövezéstől pár méterre, szinte a bot spicce alatt, az akkor még nagy számban jelen lévő 30-50 dkg közötti menyusokat. Azonban az utóbbi években nagyon megfogyatkozott a menyhal állomány. Budapesten sokan horgásztak rájuk a népszigeten és környékén, a csepeli vízműnél, vagy a híres Rózsa utcánál, de mondhatnám az újpesti vasúti híd lábát, vagy éppen a belvárosi részt. Napjainkra azonban már tényleg csak az igazán fanatikusok ülnek ki, és vállalják be a betlis napokat, mert nagyon nehézkessé vált a fogásuk. Nyílván azért vannak még helyek, ahol lehet fogni belőlük. A legtöbb hírt a Mosoni Dunáról kaptam, de azt gondolom, hogy ott a szlovák szabályok is nagyban segítik, hogy jobb eséllyel ülhetnek ki a horgászok. Szerintem a szomszédos Szlovákiából úszik fel a menyhalak egy jó része a Mosoni Dunába. Ugyanis náluk január 1-től tiltva van a horgászatuk, és mielőtt valaki ki akarná játszani a szabályokat január1-től március 1-éig csak 6-17 óráig lehet horgászni. Ebből adódón, náluk még lehet fogni belőlük, de ott sincs kolbászból a kerítés, évről évre náluk is kevesebb van, mint ahogy nálunk is. Én több dologra vezetném vissza a megritkulásukat. Egyrészt egy rendkívül ízletes hal, amely ráadásul filézve teljesen szálkamentes. Mivel tőkehal féle ezért a mája méretéhez képest óriási és igen finom. Ezért a kulináris értéke miatt, aki megfogja, az haza is viszi. Ráadásul sem Szlovákiába sem itthon nem tudjuk hatásosan őrizni a természetes vad vizeinket, ezért főleg régen, de sajnos sok helyen még most is az a szokás, hogy amennyit fognak, annyit el is visznek. Sajnálatos módon az egyik oka ez az egyre ritkább fogásoknak, a másik pedig véleményem szerint a Dunán, az elszaporodó géb állomány. Az utóbbi években a kifogott dunai menyhalak gyomrában szinte kivétel nélkül csak géb található, ami önmagában nem probléma, csak hogy ez visszafelé is ugyanígy működik. Ugyanaz az élőhelyük, mindketten a kövek között rejtőzködve élnek. Mivel a géb fő táplálékát a kis rákok mellett, a halikra és a hallárva képezi ezért a legnagyobb veszélyforrást jelenti a menyhal ivadékokra. Ezek az én gondolataim, de attól függetlenül teljesen egyértelmű, hogy a menyhal fő ellensége nem a horgász, hanem a túlszaporodott gébállomány, és amíg ez ellen nem tudunk tenni addig sajnos évről évre egyre kevesebb fogásunk lesz. Az idő előrehaladtával nekem is egyre kevesebb lett a sikerélményem ezért az utóbbi időben kicsit a háttérbe szorult nálam a horgászatuk, de már hiányoztak azok a csodálatos téli éjszakák. Van egy varázsa a téli esti horgászatoknak, igazi fanatizmus kell a mínuszokban fagyoskodni, ugyanakkor, ha végre megremeg a bot spicce, akkor minden rossz feledésbe merül és boldogság tölti el a horgász szívét.
A Bősi erőmű éjszaka szép látványt nyújt
November végén felhívtam Nikolast, egy Szlovákiában élő magyar ismerősömet, hogy szeretnék náluk menyhalra horgászni. Feltett szándékom volt, hogy megdöntsem az eddigi rekord menyhalamat, ami nagyjából 80 dkg súlyú lehetett. Nikolas azt mondta van rá esélyem, mert elég szépeket fogtak ők is akkortájt. Ajánlotta nekem a Vág folyót, az öreg Dunát és a Bősi vízerőmű alatti új Duna részt. Már régóta szerettem volna megnézni az erőművet így a választásom az új Dunára esett. Egy héttel később már ki is autóztam bősre. Nikolas jó hírekkel várt, mert legutoljára, amikor Feri barátjával voltak 3 db-ot is sikerült fogniuk. Viszont egy dolog aggasztotta, hogy a vízszint majd 1 méterrel lejjebb ment. Az új Duna zsilip felőli oldalán ültünk le, ha lekicsinyíthetném körülbelül az ötödére e bősi erőművet, akkor pont azon a részen foglaltunk helyet, ahol én kiskörénél horgásztam a Tiszán. Kicsit nosztalgiáztam is, de utána elővettem a még otthon elkészített halas etetőanyagot ledarált hallal és kishal darabokkal. Majdnem olyat, mint amit régen is használtam, azzal a különbséggel, hogy az igen erőteljes szagú szárított vért kihagytam belőle, mert a szigorú uniós előírások miatt már nem lehet kapni. Ezt a mixet egy folyóvízi 5 unciás súlyú kosárba töltöttem, és mivel nagy menyhalat szerettem volna fogni, ezért nagyméretű 10 centis snecikkel is csaliztam, de hiába való volt minden praktika. Nikolas aggodalmai nem voltak alaptalanok, sajnos kapás nélkül megúsztuk az első közös horgászatunkat. A szlovák horgászszabályok se voltak mellettünk, hiszen novemberben és decemberben már csak este 8 óráig engedélyezett a horgászat. Mivel a menyhal csak a sötétedés után kezd aktívvá válni, ezért körülbelül 3és fél óránk volt rá, hogy fogjunk belőlük. Sajnos ez nem túl sok, legszívesebben reggelig ott ültem volna annyira tetszett a hely. Még el sem jöttünk, de én már terveztem a következő közös pecát. Nikolasszal közös megegyezéssel arra jutottunk, hogy míg nem jövök addig az alacsony vízállás miatt megpróbálja a túloldali mélyebb vizeket a zsilip kapuk alatt. Pár sikertelen horgászat után hívott is, hogy megint fogtak 3 dbot Ferivel. Másnap már kint is voltam, egy a vízbe legalább 20 métert belógó betonplaccon foglaltunk helyet. Sajnos hiába voltak jó fogásaik itt előző nap, megint nem sikerült. Következő éjszaka is rápróbáltunk, de akkor se jártunk szerencsével. Kifelé menet szóba elegyedtem pár horgásszal, akik ugyancsak szoktak menyhalazni. Ajánlottak nekünk egy másik helyet vagy 100 méterrel közelebb a zsiliphez egy álló hajó mellett. Nekem sajnos már haza kellett jönnöm, de Nikolasék másnap rápróbáltak. Izgatottan hívott, hogy a változatosság kedvéért ott is fogtak hármat. Ezután 3 estét is rászántunk december 23-ával bezárólag, de megint csak kapás nélkül megúsztuk ezeket a horgászatokat is. Pedig mindent ugyanúgy csináltunk, de egyszerűen mintha átok ült volna rajtunk. Minden alkalommal 10-15 pecás volt kint rajtunk kívül, de ők is csak panaszkodtak. Sikerült kifognunk a leggyengébb napokat, ráadásul az idő is nagyon fogyott. A víz hőfoka tartósan 4 fok alatt volt így elképzelhetőnek tartottam, hogy lassan elkezdenek ívni, és már tartottam a január elsejei tilalomtól is. Ezért a következő alkalomra már én választottam a helyet. Kettő között vaciláltam, az egyik kiszemelt helyem teljesen a zsilipkapuk közelében kavargó oxigén dús víz volt, de végül először olyat kerestem ahol íváshoz készülődhettek. Sekélyebb részt homokpadkával, mert az előző horgászataink alkalmával mindenhol 6-10 méter mély víz volt. Feri ajánlott egy helyet ahol a régi és új Duna összefolyik. Karácsony után December 28-án ki is mentünk, bár még soha nem jártam ott, mégis én érkeztem elsőnek. Pont olyan volt, mint amilyennek elképzeltem egy sóderes, homokos padka terült el előttem 2 méter körüli vízmélységgel, de mindhiába az Ígéretes hely megint csak halak nélkül távoztunk. Utolsó esélyként december 30-án Ferivel kimentünk a másik kiszemelt helyemre a zsilipkapukhoz. Mivel az ajtók legalább 80-100 méterre voltak ezért átszereltem a két manta evo extrahavy botomat. Felraktam rájuk két nagyobb dobú 5500-as ultegra orsót 23-as fonott főzsinórral feltöltve. Egy méter hosszú előkére felkötöttem egy vastaghúsú 1-es méretű süllőző horgot a zsinór másik szálára pedig egy 100 grammos tengeri távdobó ólmot.
A hallisztes etetőanyagot, darált és döglött kishalakkal dúsítottam
Jól dobható tengeri távdobóólom, amely karmainak köszönhetően nehezen sodródik el
A tengeri távdobóólom, és a nyerőnek bizonyuló csali, egy fél kishal fej felőli része
Leültem a legközelebbi helyre a zsiliphez, egy tábla jelezte, hogy meddig mehetek. Mindkét horogra jó nagy haldarabot tettem, a kishal fejét a csontnál átszúrva, hogy az erős dobásoknál ne szakadjanak le. Jól látható volt, hogy legközelebb a negyedik kapunál folyt át a víz. Ezért annak a szélét céloztam meg. A dobásom pont oda ment ahová szerettem volna, az éppen visszaforgó és kifolyó víz határára. A másik botot ugyanerre a langós részre kicsit távolabb a kaputól nagyjából 10 méterrel arrébb dobtam. Miután leraktam a botokat a helyükre szóba elegyedtem a szomszédokkal. Kíváncsi voltam milyen fogásaik voltak ezeken a helyeken, de ebben a szezonban a 3 emberből csak egyikük fogott 1 menyust azt is úgy, hogy húzott maga után egy zsinórt és rátekerte az övére. Nem túl jók voltak a kilátások, de ők a náluk szokásos 20-40 méterig horgásztak. Hosszú bedobásaimkor a szemem sarkából láttam is, hogy kicsit furán néztek rám. Mínusz 7 fok volt, és 18 óra felé járhatott az idő, amikor úgy döntöttem, hogy átdobom a botjaimat. Óvatosan közelítettem meg őket, mert a hajózózsilipből felénk kiengedett víz által keltett hullámok jégpályává varázsolták az alsó köveket. Az egyik be volt akadva és be is szakadt. Kicsit morogtam magamban, de azért számítottam rá, hogy elakadhatok. A másik is be volt akadva, de az erős fonott zsinórnak is köszönhetően valahogy kiszabadult, és ahogy emeltem éreztem, hogy húzok valamit. Először azt gondoltam valami fadarab, de aztán hamar rájöttem, hogy egy hal van a horgomon.
Megérte a sok megtett kilométer és fagyoskodás, sikerült megfognom az eddigi legnagyobb menyhalam
Gyorsan megkértem Ferit, hogy kamerával vegye fel, hogy mi történik. A távolság miatt a sokadik pumpálásra a fejlámpa fényében egy foltos kígyószerű hal körvonalai jelentek meg. Megmerítettem és nem akartam elhinni, hogy végre sikerült az utolsó esélyként a 8. alkalommal megajándékozott a nagy szerelmem a Duna azzal, amire annyira vágytam egy 1,14 kg súlyú menyhallal. Mindvégig erre vágytam, és végül sikerült megdönteni a rekordomat. A szívem mélyén tudtam, hogy nem fog cserben hagyni, szeretett Dunám, hiszen annyi szép élményt kaptam már tőle, és én jó fiú módjára mindig vissza is adtam neki a játékszereimet, a halakat. Köszönöm Duna. Köszönöm neked te csodaszép menyhal, akit természetesen most is útjára engedtem, hogy szaporodhasson és okozzon másoknak ő, és később ivadékai is akkora örömöt, mint amit nekem okozott.
Írta: Jankovich Krisztián
Közzétette: Palócz Richárd