FEEDERMANIA - Kecsegehorgászat a Dunán

Időről időre megkérdezik tőlem, hogy melyik a kedvenc halam. Valahogy soha nem tudom megválaszolni ezt a kérdést, mert szinte minden halra szeretek horgászni. A hangsúlyt inkább arra fektetem, hogy fajtájukhoz képest a nagyobb rafináltabb példányokat próbálom becserkészni. Azonban az biztos, hogy a kecsege a fura dinoszaurusz korabeli külsejének, és a gyermekkori emlékeimnek köszönhetően az egyik legkedvesebb halam.

Utolsó kecsegés fogásaim már évekkel ezelőtt voltak, amikor még a Benta patak vize melegíttette a Dunát, sokat jártam a torkolati részre horgászni. Először match bottal úsztatva fogtam számolatlanul a márnákat, és nagyon szerettem is ezt a módszert, mindaddig, amíg egyszer elő nem vettem a feeder botomat és el nem kezdtem görgetni vele. A fenéken lassan vezetett, a kövek mögött meg-megállított csalira jóval nagyobb márnák jelentkeztek, és ami számomra még örömtelibb volt, hogy kecsegék is. Hamar rájöttem, hogy a két víz találkozásánál keletkező visszaforgókba kell keresnem őket. Voltak napok, amikor a márnák mellett több mint 10 darabot fogtam belőlük. Természetesen már akkor is mindannyian visszanyerték szabadságukat. Első kecsegém megfogására pedig a mai napig tisztán emlékszem. Megboldogult Domonkos Gyuri bácsi, aki a Tisza nagy ismerője volt, vitt ki engem a kanyargós folyó, felső szakaszára kecsegézni. Horgászbotokkal és egy vödörrel a kezünkbe 100 métereket bujkáltunk az ágas bogas erdőbe járatlan utakon, de megérte a „dzsungelt” legyőzni, mert, még egy órát sem voltunk ott, amikor már sikerült is megfognom trágyagiliszta csalival életem első kecsegéjét egy kb 1,5 kg-os példányt. Ezekre a gyönyörű vadvízi emlékeimre visszagondolva szeptemberben megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék kecsegézni valahol. Számba vettem a helyeket, hogy hová lenne érdemes elmennem.

Az utóbbi években a Magyarországi Duna szakaszon igen ritka lett a kecsege fogás, a Tiszán lényegesen könnyebb fogni, viszont inkább a kisebb 1-2 kg körüli példányok jönnek. Miközben ezen gondolkoztam, eszembe jutott, hogy Balázs barátom tavaly télen említette, hogy a Bős alatti Duna szakaszon szép nagyokat is lehet fogni. Fel is hívtam gyorsan és megkérdeztem, hogy mi a helyzet ezzel kapcsolatban. Elmesélte, hogy tavaly keszegezés közben többet is fogott ugyanazon a helyen, de csak két héten keresztül, utána amilyen hirtelen jöttek, úgy el is tűntek. Ez az időszak október közepétől október végéig tartott. Már alig bírtam kivárni, hogy eljöjjön október közepe, igazából nem is tudtam, mert 10-én felhívtam Balázst, hogy én bizony másnap kimegyek. 11-én miután elvégeztem a dolgaimat felvettem az operatőrt és elindultunk a Duna Bős alatti szakaszára. Még világosba értünk ki, de mire Balázs telefonos segítségével megtaláltuk a helyet, teljesen ránk sötétedett. Gyorsan összeraktam Manta Evo-x XH feeder botjaimat, amelyek erejére szükségem is volt, mert a 210 grammos tengeri körmös ólmot nadály csalival körülbelül 70 méter távolságra dobtam be. A másik végszerelékemet pedig nagyjából 50 méter távolságra hajítottam el harmatgiliszta csalival.

210 grammos tengeri karmos ólmokat használtam, hogy a csalit a jónak ítélt helyről  ne vigye el a Duna sodrása.

A sötétség beálltával feléledt a Duna. Pontyok, keszegek ugráltak, locsogtak a víz felszínén. Imádom hallgatni ezeket a hangokat, mondhatnám, hogy zene füleimnek, de annál sokkal több. Szívet melengető és reményt adó hangok ezek egy horgász számára. A reményből hirtelen valóság lett, alig háromnegyed óra elteltével a bal oldali botom spicce beremegett, amit a világítópatron zöld színe a sötétben jól közvetített. „Talán egy kecsege lesz?” Tettem fel a kérdést halkan, miközben a botok mellé léptem. Az apró remegések egyre erőteljesebbek lettek a spiccen, felemeltem a botot és bevágtam. A kapásáról tudtam, hogy nem lehet más, de egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ilyen rövid idő elteltével, ráadásul első dobásra sikerül megakasztanom egy kecsegét. Jó súlyt éreztem a botom végén, tekertem amilyen gyorsan csak engedte a hal. A 10-11 méteres mélységből nem volt egyszerű felhúzni, féltem tőle, hogy elakadok valamibe, és a félelmem be is igazolódott. Egyszer csak nem jött tovább a hal bárhogy erőltettem, adtam neki damilt hátha kiviszi az akadóból, de nem sikerült ez a próbálkozásom sem. Az egyik erősebb húzásomnál, egy pattanás után kiszabadult a hal. Pár tekerés után pedig már a part közelében is volt, próbáltam megmeríteni, de elsőre nem sikerült. Túl kis szákot vittem magammal nem gondoltam, hogy egyből egy ilyen nagy kecsegét sikerül megakasztanom, de végül valahogy csak sikerült belehajtogatnom. Kiraktam a matracra és csak gyönyörködtem a rekord kecsegémbe, mert ekkorát még soha nem sikerült fognom. A mérleg 4,29 kg-ot mutatott.

Hihetetlen boldog voltam, hogy sikerült. Fotózás után természetesen visszaengedtem a Dunába. Újra csalizáskor vettem csak észre, hogy leszakadt az ólmom. Direkt gyengébb zsinórral kötöttem fel, mint a főzsinórom és a horogelőkém, ha elakadna, akkor csak az maradjon bent. Ennek a tudatos szerelékkötésnek is köszönhettem, hogy az elakadásnál történt „pattanó érzés” után megszákolhattam álmaim kecsegéjét. A végszerelékemről még érdemes tudni azt is, hogy az előkémre 2 db horgot kötöttem fel. Egyet alulra, egyet pedig csomómentes kötéssel fölé kb 10 cm-es távolságra. Erre azért volt szükségem, hogy az óriási harmatgilisztákat mindkét végüknél meg tudjam tűzni. Így egyrészt természetesebben mozogtak, másrészt a kecsege bármelyik végüknél kezdte el enni, egyből bevághattam, és biztos lehettem az akadásban, mielőtt bármit is megérzett volna és otthagyta volna a csalit. A 4-es méretű pontyozó horgokra, minden esetben 3 db harmatgiliszta került, hogy a nagy mozgolódást könnyebben észrevegyék a halak. A másik botomat is újracsaliztam méghozzá 3 db kisméretű nadállyal, mert mozgékonyságuknak köszönhetően nem csak a harcsa, hanem a márna, kecsege, ponty és nagyobb keszegfélék is szívesen felveszik. Mindkét botot bedobtam, de egészen 23 óra környékéig már nem történt semmi. Ekkor egy maszatolós kapásra lettem figyelmes a nadállyal felcsalizott botomon. Bevágás és fárasztás után egy különleges világos színű, a hátán sárga sörtékkel rendelkező kecsegét sikerült fognom. Visszaengedése után már nem sokat pecázhattam, mert a Szlovák szabályok csak éjfélig engedélyezik októberben a horgászatot. Hazafelé úton elhatároztam, hogy másnap visszatérek, mert nagy igazság, hogy akkor kell horgászni, amikor ott van a hal. Következő nap kicsit korábban érkeztünk, még világosban be is tudtam dobni a botjaimat. Ekkor még nem tudtam, hogy milyen hihetetlen éjszaka előtt álltam. Három kecsegét is sikerült fognom, az éjfélig tartó körülbelül 5 óra alatt, köztük egy fantasztikus 5,29 kg-os példánnyal, ami újra a rekordom megdöntését jelentette.

 Legnagyobb kifogott kecsegém 5,29 kg súlyú volt.

Munkáim elvégeztével két nap kihagyás után, hát persze, hogy újra a Bősi Duna parton voltam. A kamerák lencséi előtt említést tettem róla, hogy az ott tartózkodó kecsegék Magyarországról úsznak fel, hiszen teljesen egyértelmű, hogy az erőművek miatt, fentről nem tudnak lejönni. A Bősi erőmű alatt lévő 7-8 km-es Duna szakasz nagyon lassú folyású, mély gödrökkel tarkított rész. Pont olyan hely, amilyeneket a kecsegék keresnek a téli vermelésükhöz. Ahol nekem sikerült fognom őket, az a vonulási útvonaluk egy része. Azért lehetett ott csak viszonylag rövid ideig (2 hétig) fogni őket, mert a víz lehűltével ennyi ideig gyülekeztek, illetve vonultak el onnan a téli vermelőkhöz. Az, az esti fogásaim alátámasztották és megerősítették az általam összerakott képet, hiszen 8 óra körül sikerült megfognom életem első vicsegéjét, és mindjárt egy 6,35 kg-os példányt.

Legnagyobb vicsegém 6,35 kilogrammot nyomott.

A vicsegét a Duna teljes szakaszát nézve csak Magyarországon telepítették, így azt gondolom, hogy nagy bizonyosságot nyert az állításom, miszerint Magyarországról felúszott halakat fogtam. Az éjszaka további része csak tovább erősítette a tézisemet, hiszen aznap este még egy jó nagy 5 kg körüli vicsegét is sikerült a fényképezőgép lencséi elé terelnem.

A negyedik egyben utolsó éjszakán 3 db kisméretű kecsegét sikerült fognom. Azt gondolom, hogy az esténként különböző típusú vagy méretű halak a csapatok vonulására utalnak, hiszen első nap 2 nagyobb kecsege jött, aztán megint 3 nagyobb, majd 2 vicsege, és végül utolsó éjszaka 3 kisebb kecsege, még véletlenül sem keveredtek.

Természetesen minden kifogott halam visszanyerte a szabadságát.

Ez a csapatok méret szerinti össze bandázódására, és vonulásukra utal. Fantasztikus horgászatokon vagyok túl, hihetetlenül jól sikerült ez a négy éjszaka. Előző évben Bősre menyhalazni jártam. Nyolcszor kellett oda vissza megtennem a két és fél órás utat, hogy végre megfogjam azt az egy menyhalat, amit annyira szerettem volna. Amikor a kecsegézést a fejembe vettem, szlovák barátaim azt mondták, hogy még nehezebb fába vágom a fejszém, de most a szerencse, a jó hely, a jó időzítés, a megfelelő csali, és szerelék mind a segítségemre és mellettem voltak. Biztos, hogy visszatérek még a Bősi Dunára, mert érzem, hogy tartogat még számomra meglepetéseket. Szép nagy pontyok, amurok, keszegfélék, süllők és harcsák lakják, és én mindannyiukból meg szeretném fogni ott a Dunai rekordom.

Írta: Jankovich Krisztián

Közzétette: Palócz Richárd